Ricciardo: nem volt meg a szerelem a Red Bullal

Daniel Ricciardo elmondta, miért jelent kisebb kockázatot a Renault gyári csapata a Red Bullhoz képest, ahol minden évnek úgy vágtak neki, hogy ez lesz majd az ő esélyük, amikor végre sikerrel járnak az elszámolásnál.

Test Helmet of Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotót készítette: Renault F1

Ha pusztán az eredményeket és a kilátásokat vesszük alapul, nem biztos, hogy a Renault jobb opció a Red Bullal szemben, legalábbis rövidtávon nem tűnik annak. Ricciardo alaposan és hosszasan mérlegelte a lehetőségeit, mielőtt döntött, és úgy érzi, Enstone-ban vezető szerepet tölthet be – ez olyasmi, ami nem volt adott Milton Keynesben.

„Több esélyem van rá a Renault-nál”- mondta Ricciardo a The Age és Sydney Morning Herald lapoknak. „Azzal, hogy eljöttem ide, az emberek ugyan tudnak egy keveset rólam, hogy milyen vagyok, de nem igazán ismernek. Az emberek ebben a csapatban úgy találkoznak velem, mint egy 29 évessel, holott sokan 20 éves kölyökként találkoztak velem (a Red Bullnál).”

„Nem azt mondom, hogy onnantól kölykökként kezeltek, de gyerekként ismertek meg, és sokkal inkább úgy kezeltek, mint ami voltam, és nem úgy, mint amivé váltam. Ezért van több lehetőségem itt arra, hogy kreáljak valamit. Belegondolni, hogy esélyed van arra, hogy vezess egy csapatot, mely mondjuk 1000 emberből áll – egyszerre megfélemlítő és kimerítő.”

„Bántó belegondolni, hogy ilyen nagy hatalmad lehet, de elismerem, hogy van némi hatalmam, hogy összetereljem az embereket. Az első, amit tennem kellett, hogy felismerjem, nagy befolyásom lehet. Izgalommal tölt el, hogy vállaljam mindezt.”

A tavalyi incidens Bakuból szerepet játszott a döntésében, de nem volt sorsfordító jellegű: 12 körrel a vége előtt Verstappen és Ricciardo is kiesett, köszönhetően egy kívülről elkerülhetőnek tűnő balesetnek.

„Nehezen tudtam elengedni – az egész versenyt, és ami azt követte”- mondta Ricciardo. „Ez szerepet játszott a döntésemben. Utána már sosem éreztem ugyanazt. Amint nekiütköztem, egy részem azt mondta, ’Srácok, megérdemeltétek, ez pocsék műsor volt’. Ha fordított lett volna a szerepleosztás, ha én lettem volna elöl, és kétszer mozdultam volna be féktávon, és ő jön belém hátulról, akkor is ugyanígy kezelték volna a dolgot?”- tette fel a kérdést. „Ez egy olyan kérdés volt, ami folyamatosan újra és újra felmerült bennem.”

„A csapat mindkettőnket egyformán hibásnak talált abban a helyzetben, holott azt gondolom, legbelül tudták, az ő hibájuk és Max hibája volt. Sok minden nem passzolt”- mondta az ausztrál.

Az is fontos fejlemény volt, hogy Verstappen közben elkötelezte magát 2020 végéig a Red Bullnál, habár nem volt megkülönböztetés a felek között, szögezte le Ricciardo.

„Semmi fizikai jellegű – nem arról volt szó, hogy mondjuk Max kapott egy jobb vagy újabb első szárnyat. De nagyon hamar kötelezte el magát nagyon sok időre a csapattal, és nagyon nagy megállapodást írt alá, és volt egy olyan érzésem, miszerint a csapat azt gondolta, ’Ő jobban hisz bennünk, mint te, és nagyon sokáig húzod a tárgyalást’”.

„Talán a Red Bull azt gondolta, ’Nem fogsz elmenni sehova’, de szerintem ez rossz mentalitás. Úgy éreztem, túl keményen kell dolgoznom, hogy igazoljam, amit akartam, és ez áll a teljesítményemre is, ami arról árulkodik, hogy megérném nekik. Lehet, hogy nem volt meg a szerelem.”

Mindezek ellenére nincs harag vagy rossz érzések a korábbi munkaadó irányába. „Nem tekintek vissza negatívan, ez adta az összes mérföldkövet számomra az F1-ben”- mondta a Red Bullnál töltött időkről.

„A Red Bullnál minden év úgy van, hogy ’Ez lesz a mi évünk’… Így természetesen nagyobb a kockázata annak, hogy csalódás legyen belőle vagy cserben hagy a dolog. Azt követően csatlakoztam a csapathoz, hogy négy világbajnoki címet nyertek, tehát, mielőtt elmentem oda, azt gondoltam, világbajnoki kocsim lesz. Öt éven át nem ez volt a helyzet. Ebből a szempontból kisebb kockázatot rejt, hogy eljövök ide, mert többet tudunk fejlődni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A bukik szerint Vettel a favorit Melbourne-ben, Hülkenberg pedig esélyesebb, mint Ricciardo
Következő cikk Räikkönen „tarolni” fog az Alfa Romeóval az évadnyitón?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország