Ricciardo nem számított arra, hogy Piastri ennyire domináns lesz az F2-ben

A McLaren Forma-1-es pilótája, Daniel Ricciardo nem számított arra, hogy Oscar Piastri úgy fog dominálni az F2-ben, ahogyan tette, de nagyon boldog, hogy a honfitársa ilyen szépen halad előre.

Oscar Piastri, Alpine A521

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Oscar Piastri viharos léptekkel halad előre úgy, hogy három egymást követő szezonban bajnokságot nyert a Formula Renault Eurocupban, az FIA Formula 3-ban és az FIA Formula 2-ben. A Prema csapatával Piastri uralta az F2-t, és 60,5 pontos előnnyel szerezte meg a bajnoki címet a második helyezett Robert Shwartzman előtt.

Ez ugyanakkor nem biztosított a 20 éves melbourne-i versenyzőnek F1-es ülést a jövő évre, de az Alpine Academy tagja a 2022-es szezonban az enstone-i csapat tartalékversenyzőjeként kap szerepet, a következő évben pedig versenyzői ülést is kaphat. A McLaren versenyzője, Ricciardo közelről figyelte az ausztrál Piastri fejlődését, és elmondása szerint lenyűgözte, ahogyan uralta a bajnokságot.

„Igen, vad volt. Nem csak nyert, hanem dominált. Nem hiszem, hogy bárki is számított volna erre. A címért küzdeni egy dolog, de kényelmesen nyerni hatalmas dolog volt. Azt hiszem, az emberek nyilvánvalóan tudták, hogy tehetséges. Én is tudtam, hogy tehetséges, de nem hiszem, hogy bárki is számított arra, hogy úgy fogja uralni a bajnokságot, ahogy tette" - mondta Ricciardo. 

Még több F1 hír:

Ricciardo úgy véli, hogy az ausztrál fiatalok számára felfelé ívelnek a dolgok: Jack Doohan második lett az F3-ban, majd pontot szerzett első két F2-es hétvégéjén Szaúd-Arábiában és Abu Dhabiban, ahol a MotoGP-legenda Mick Doohan fia az első sorból rajtolhatott Piastri mellett.

„Piastri és Jack is érkezik, szóval igen, jól néz ki a helyzet a fiatalok helyzet a feltörekvő ausztrálok számára. Nagyon, nagyon örülök ennek."

A hónap elején jelentették be, hogy Doohan 2022-ben teljes munkaidőben az F2-ben folytatja, és Marino Sato partnere lesz a Virtuosi csapatnál. Piastri várhatóan nem fog sokat versenyezni 2022-ben, mivel az Alpine F1 tartalékversenyzői szerepére koncentrál, ami nagydíjhétvégékre való utazással és egy kiterjedt tesztprogrammal jár a 2021-es autóval.

„Szeretnék továbbra is az F1-re koncentrálni, és biztosítani, hogy ott legyek a paddockban, hogy az emberek ne feledkezzenek meg rólam, hogy őszinte legyek. Úgy gondolom, hogy F1-es autót vezetni, azt nem lehet helyettesíteni, nem mehetsz el versenyezni valami mással, és nem várhatod el, hogy az majd felkészít az F1-re“ - mondta Piastri.

Binotto elárulta, lesz-e első számú pilótája a Ferrarinak 2022-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 20 éves „Marko iskolája”: vajon mennyire volt sikeres eddig?
Következő cikk Marko üzent Hamiltonnak: „Meg tudja csinálni“

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország