Ricciardo: nem láttam magamat a Red Bullnál versenyezni 2021-ben

Daniel Ricciardo elmondta, hogy vélhetően akkor is elhagyta volna a Red Bull istállóját, ha 2019-ben nem csatlakozott volna a Renault-hoz. Hogy ennek mi az oka, arra viszont nem feltétlenül tért ki.

Daniel Ricciardo, McLaren

Steven Tee / Motorsport Images

Az ausztrál fenegyerek öt szezont húzott le a Milton Keynes-i alakulatnál, ahol eddigi pályafutása legnagyobb sikereit érte el, hiszen pole pozíciót tudott szerezni, valamint nyert hét versenyt is, miközben kétszer a bajnoki tabella harmadik helyén zárt.

Idővel azonban jött Max Verstappen, és Ricciardo egyre inkább úgy érezte, hogy a csapat a holland tehetség felé kezd húzni, ezért a 2018-as szezon közepén elhatározta, hogy a Renault-hoz teszi át székhelyét.

A franciákban viszont nem feltétlenül látta a nagy potenciált, így 2021-re már a McLaren versenyzőjének mondhatja magát, és az eddigi két futamán sikerült a legjobb tízben végeznie. Az EFTM rákérdezett nála, hogy bánja-e, hogy elhagyta a bikásokat, látva az idei teljesítményüket.

További híreink:

„Nem bánom. Ez az igazság, tényleg nem bántam meg. Nemrég megkérdezték tőlem, hogy ha megnézzük most a Red Bullt, akkor úgy tűnik, hogy a bajnokságért harcolhatnak, tehát nem kívánom-e azt, hogy még mindig ott lehessek.”

„Ha nem is igazoltam volna el akkor, ha maradtam volna a Red Bullnál a Renault helyett még egy-két évig, mostanra már minden bizonnyal akkor sem lennék ott. Nem láttam magamon, hogy további három évet töltsek el ott.”

„Attól függetlenül, hogy a Renault-hoz mentem vagy sem, nem tudtam volna elképzelni azt, hogy még 2021-ben is ott legyek” – vélekedett Ricciardo. Hogy tényleg jól döntött-e az eligazolással, azt majd csak az idő fogja megmondani.

Most már tényleg hivatalos: jönnek a sprintkvalifikációs futamok!


Összefoglaló az Alpine A521 bemutatójáról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Remek animáció készült Bottas és Russell imolai balesetéről, ekkora szerepe volt a halónak! (videó)
Következő cikk Webber szerint Hamilton eddig jobbnak láttatta a Mercedest

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország