Ricciardo nem kíván tanácsot adni Alonsónak Newey kapcsán
Daniel Ricciardo nem óhajt tanácsot adni Fernando Alonsónak az Adrian Newey-val kapcsolatos közös jövőjüket illetően, ám nem a rossz szándék vezérli az ausztrált.
Lance Stroll, Aston Martin F1 Team, Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team
Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images
Daniel Ricciardo a 2010-es évek közepén Sebastian Vettel oldalán mutathatta meg, hogy mire képes, és tette ezt meglehetősen meggyőzően, hiszen három győzelmet is képes volt szerezni a négyszeres bajnok oldalán.
Később az ausztrál Max Verstappen mellett került hasonló cipőbe, mint annak idején a német bajnok. Ami azonban közös volt ezekben az időszakokban, hogy mindvégig az Adrian Newey által tervezett autókat hajthatta.
„Élveztem a vele töltött időt, és egyszerűen kiváltság volt, amikor 2014-ben csatlakoztam a Red Bullhoz, és az egyik autóját vezethettem, mellette dolgozhattam” – osztotta meg a kellemes emlékeit Daniel Ricciardo.
„Csak hagytam, hogy ő varázsoljon” – tette hozzá az ausztrál, aki azonban nem igazán tudott tanáccsal szolgálni Alonsónak, azt is elmondta, hogy miért. „Nem hiszem, hogy sok tanácsot tudnék adni a rajtrács legtapasztaltabb srácának.”
Mint ismert, a szakember 2028-ig szóló szerződést kötött az Aston Martinnal, így létrejöhet az Alonso-Newey páros, ami igazán érdekes kombináció lesz a száguldó cirkuszban. A spanyol bajnok megannyi tapasztalata biztosan segíteni fogja a közös munkát.
„Nyilvánvalóan öröm és kiváltság volt, és nyilván nem kell tanácsot adnom Fernandónak, de biztos vagyok benne, hogy élvezetes tapasztalat lesz” – zárta le a gondolatait az RB-pilóta.
Eközben egy friss interjúban a Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko fejtegette azt, hogy mi mehetett félre a Red Bullnál az elmúlt évek domináns teljesítménye után.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.