Ricciardo nem írná le Vettelt

Ricciardo nem írná le Vettelt

Daniel Ricciardo nagyon örül annak, hogy paliban tud lenni a világbajnok csapattársával, de szerinte ez nem mindig lesz így.

A fiatal ausztrál hétről hétre várakozáson felül teljesít, amit korábban a Red Bull vezetősége is elismert. Sebastian Vettel egyelőre csak nehezen találja a fogást az új csapattársán, de pánikba még nem esne emiatt.

Ricciardo remek teljesítményt nyújtott az első négy versenyen, de ő nem tartozik azok közé, akik leírnák a négyszeres világbajnokot.

„Butaság lenne. Sebastian sokkal tapasztaltabb versenyző, mint én, valamint 2009 óta versenyez ennél a csapatnál, míg én csak az első évemet töltöm itt, mint aktív pilóta. Természetesen valamennyire ismertem a csapatot ezelőtt, mivel a Toro Rosso tagjaként sokat teszteltem Milton Keynesben a szimulátoron, és voltak közös tesztjeink is a kinti pályákon, de az nem ugyanaz.”

„Sebastian neve mellett négy világbajnoki cím szerepel, ami mindent elmond. Tudjuk, hogy egy versenyképes autó dolgozott alatta, de lassú géppel soha nem leszel világbajnok.”

Daniel nem gondol arra, hogy mi lesz, ha már az első évében legyőzi a németet.

„Nagyon az elején járunk még a bajnokságnak, és nem hiszem, hogy reális lenne ilyen dolgokról beszélnünk. Nagyon örülök, hogy ilyen jó teljesítményt tudok nyújtani, ami sokak számára meglepetésként hathat, de én mindig hittem magamban. Persze jó érzés, ha az emberek elismernek téged, és egy négyszeres bajnokkal hasonlítanak össze. Ez azonban talán nem reális.”

„Nyilvánvaló, hogy Seb most nem túl boldog, mivel volt pár futam, amikor előtte tudtam végezni, de ez nem mindig lesz így. Nagyon kemény és nehéz ellenfél.”

Niki Lauda szerint Vettel fő problémáját az jelenti, hogy elszokott a lassabb versenyautóktól, és most alkalmazkodnia kell.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Cikk típusa BRÉKING