Forma-1 Brazil Nagydíj

Ricciardo: nem hiszem, hogy van rosszabb egy első körös kiesésnél

Nem tartott sokáig Daniel Ricciardo Brazil Nagydíja, miután Kevin Magnussennel ütközve már az első kanyarok után mindketten kiestek a versenyből. Az ausztrál most elmesélte, hogyan élte meg a történteket.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL36, Kevin Magnussen, Haas VF-22, crash out

Kevin Magnussen a körülmények segítségével ugyan, de hatalmas bravúrt elérve pályafutása első pole pozícióját szerezte meg Brazíliában pénteken, amit azonban a papírformának megfelelően nem tudott megtartani a szombati sprinten és így a nyolcadik helyről indulhatott a futamon.

A két versenyző a rajt után pozíciós csatát vívott, amikor a nyolcas kanyarban az ausztrál megpöckölte a Haas hátulját, aminek következtében Magnussen megpördült és mindkettőjük szerencsétlenségére autójának hátulja telibe találta oldalról a McLarent.

„Azt hittem, minden veszély elhárult, de ez annyira kemény. Emlékszem, hogy Kevin hátrafelé gurult, azt gondoltam, megpróbál kitérni a többi autó elől. Valószínűleg nem láthatott és nem is tudhatta, hogy ott vagyok. Egy bizonyos pont után már vannak olyan vak foltok, amikor csak remélni tudod, hogy nem fog ütközni“ - magyarázta Ricciardo.

Még több F1 hír:

A jövő hétvégén a McLarentől távozó pilóta az Abu Dhabi Nagydíjon három rajthelyes büntetéssel kénytelen szembenézni az incidens miatt, ugyanis a versenyirányítás úgy ítélte meg, hogy ő okozta az ütközést.

„Az első körös incidensek mindig brutálisak. Nem hiszem, hogy van ennél rosszabb dolog, amikor nyilvánvalóan annyira izgatott vagy a verseny miatt. Jó volt a rajtom, de még nem láttam a visszajátszást“ - folytatta Ricciardo.

„Amire emlékszem, hogy szépen áthajtottam a hatos és hetes kanyarokon, majd a nyolcadikban visszavágtam a belső oldalra és próbáltam fékezni, de mindeközben fékezés közben Kevin védte a pozícióját, ezért megpróbáltam visszatérni, majd kissé megérintettem“ - emlékezett vissza a McLaren versenyzője.

 

„Nem azért vagyok itt, hogy elmeséljem, miért volt az ő hibája az ütközés, vagy az enyém. Ha én okoztam a galibát, akkor természetesen elnézését kérek. Leginkább azért sajnálom, mert mindketten versenyben voltunk, akárcsak a csapataink“ - tette hozzá Ricciardo.

Gyűlöletcunami zúdul az Alpine-ra az Ocon-Alonso incidens után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: ez az év nem az enyém volt...
Következő cikk Alonso: sok mindent a fejünkhöz vágnak, de Estebannal csak az Alpine-nak akarunk segíteni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország