Forma-1 Brit Nagydíj

Ricciardo nem cáfolta, hogy ő helyettesítheti Perezt

Daniel Ricciardo sejtelmesen válaszolt az esetleges csapatváltásával kapcsolatos kérdésekre, minek után nem zárta ki, hogy ő vegye át Sergio Perez helyét a Red Bullnál.

Daniel Ricciardo, Visa Cash App RB F1 Team

Izgalmasan alakul a pilótakeringő, hiszen Sergio Perez egyre látványosabb küszködése után egy igencsak előkelő hely szabadulhat fel a riválisok számára. A mexikói legutóbb a Brit Nagydíj időmérő edzésén hibázott nagyot, amivel még nagyobb mélységekbe került.

Sajtóhírek szerint Daniel Ricciardo a nem túl kiemelkedő teljesítménye ellenére is nagy esélyes lehet arra, hogy akár már az idényben leváltsa a szenvedő mexikóit. Maga az ausztrál nem titkolta, hogy van ilyen forgatókönyv, ám egyelőre semmi sincs kőbe vésve.

„Ebben a sportban soha nem bocsátkoznék jóslatokba” – jelentette ki diplomatikusan Ricciardo, amikor a Red Bullnál kialakuló helyzetről kérdezték, egyben arról is, hogy mit gondol a helyzetéről Perez esetleges helyettesítését illetően.

Az ausztrál korábban azt is nehezen tudta volna elképzelni, hogy a McLaren meneszti őt, majd később az AlphaTaurinál történt visszatérését követően egyértelmű végállomásként jelölte ki a bikások első számú csapatát. Ricciardo ennek megfelelően igyekszik helyezkedni a jövőben.

„Annyira kiszámíthatatlan minden” – folytatta a mexikóival kapcsolatban az ausztrál. „Szóval van bizonyítékom arra, hogy máshol leszek? Nincs. És igen, őrült dolgok történnek, de biztosan nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt megjósoljam. Szóval próbálom folytatni a dolgomat.”

Eközben a MotoGP-ben is zajlik az élet, hiszen Martin drámai kiesése után a két Marquez ünnepelhetett dobogón, ami különleges pillanatokat eredményezett.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk HIVATALOS: Távozik a Ferrari műszaki részlegének alapembere, itt folytatja!
Következő cikk A Williamsnél megint nem zárták ki a szezon közbeni pilótacserét

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország