Ricciardo: Nem akarom azt mondani, hogy feladtuk, de...

Daniel Ricciardo izgatottan várja a hétvégét, hiszen egy új pályán versenyezhet, azonban szerinte muszáj a realitások talaján maradniuk és ugyan nem engedték el a bajnokságot, de csoda lenne, ha meg tudnák verni a Ferrarit.

Ricciardo: Nem akarom azt mondani, hogy feladtuk, de...

A Brazil Nagydíjon történt kiesésével megszakadt Daniel Ricciardo 34 futamos célbaérési sorozata, amelyről a McLaren pilótája nem is tudott. Ricciardo szerint ez benne van a sportban és sajnálja a kiesést, hiszen Interlagosban fontos pontokat szerezhettek volna.

„Fogalmam sem volt róla, hogy volt egy ilyen sorozatom, ami, azt hiszem, jó. Ez egy ilyen sport. Tudjuk, hogy annyi minden megtörténhet. Persze sosem akarsz kiesni, de igen, az utóbbi időben elég tiszta versenyeink voltak. Szóval kár érte, mert azt hiszem a hetedik helyre jók lettünk volna“ - kezdte az ausztrál.

A McLaren pilótája szerint még a csapat nem mondott le arról, hogy megverjék a Ferrarit idén, de a realitásokat és az olaszok tempóját nézve szerinte már az is nagy szó, hogy eddig tartani tudták Leclerc és Sainz teljesítményét.

„Az elmúlt néhány hétvégén nagyon jól használták ki a helyzetet, amikor mindkettőnknek voltak incidensei az első körben. Ha az egész szezont nézzük, azt hiszem a Ferrari már az első futamtól kezdve ott volt az elején. Nem akarom azt mondani, hogy... még nem adtuk fel véglegesen, de úgy gondolom, hogy az is szép, hogy eddig tartani tudtuk őket“ - folytatta.

Még több F1 hír:

Az ausztrál izgatottan várja hétvégét, hiszen egy új pályán versenyezhet a Forma–1 mezőnye, melyet korábban a MotoGP futamain már szemügyre vett.

„Még nem jártam körbe a pályát - ma este fogom megtenni. Megcsináltam a szimulációt és igen, ez nyilvánvalóan egy olyan pálya, amit nem ismerek. Azt hiszem, a gyors kanyarokban rendben vagyunk, de majd meglátjuk. Izgatott vagyok, hogy egy új pályán vezethetek. Sok éven át néztem a MotoGP-t, szóval nagyon jó érzés, hogy most itt vezethetek.“

Ricciardo elmondta a véleményét a brazíliai 4-es kanyarban történt incidensről is. Szerinte egykori csapattársa, Max Verstappen sokat csiszolódott az évek során, de mindig is aggresszívan vezetett. Az ausztrál megérti Verstappen habitusát és nem szeretne állást foglalni, de jogosnak tartja azt az állítást, hogy túl kemény volt a holland.

„Szerintem mindig is agresszívan vezetett, de úgy gondolom, hogy idővel érettebbé vált, és kevesebb balesetben találja magát, mint az első F1-es évében, úgyhogy szerintem az agresszivitása határozottan csiszolódott, de még mindig megvan benne. Nem tudom, hogy helyes vagy helytelen volt-e a mozdulat, azt hiszem, a bajnokság ezen szakaszában nyilvánvalóan megpróbálsz küzdeni, ameddig csak tudsz, de talán túlment a határon.“

Tost szerint Gasly futamról futamra jobb pilótává válik

megosztás
hozzászólás
Alonso „valami extrát" vár a hétvégétől
Előző cikk

Alonso „valami extrát" vár a hétvégétől

Következő cikk

Verstappen: Nem kellett visszanéznem a videókat, hiszen én vezettem az autót

Verstappen: Nem kellett visszanéznem a videókat, hiszen én vezettem az autót
Hozzászólások betöltése