Ricciardo néha nagyon stresszesnek találta az idei Forma-1-es szezont

A 2020-as Forma-1-es szezon talán a sport történelmének legegyedibb éve volt, dupla és zárt kapus versenyekkel, 4 tripla hétvégével is, Daniel Ricciardo pedig hiába látott pozitívumokat is a pályán kívül, igen stresszesnek ítéli meg az idei évet.

Daniel Ricciardo, Renault F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A 2020-as szezon július 5-én kezdődött a spielbergi Red Bull Ringen, majd egy héttel később, a sport történelmének keretein belül az első dupla futamot is megrendezték, Stájer Nagydíj néven.

A pilótáknak és a csapatoknak is egy úgynevezett saját buborékban kellett élnie, hogy így védekezzenek a koronavírussal szemben, amit azonban 3 pilóta; Sergio Perez, Lance Stroll, és Lewis Hamilton így is elkapott.

Daniel Ricciardo, a McLaren leendő pilótája szerint a szezon „nagyon hosszú, de ugyanakkor gyors is volt” – mondta az In the Fast Lane Podcastben.

„Most, hogy vége van az egésznek, azt mondanám, hogy igen stresszes volt. Volt egy pár jó pillanat, mint amikor egymást követő versenyek voltak ugyanazon a helyszínen, nem kellett azon aggódnunk, hogy mikor kell repülőre ülnünk.”

„Volt egy pár pillanat, amikor a szokásosnál nyugodtabbnak tűntek, és jobb is volt az alvásunk, és a pihenésünk szempontjából.”

Ricciardo azonban a pár pozitív pillanatot leszámítva úgy élte meg, hogy a szezon mentálisan nehéz volt:

„Amikor elutaztunk a különböző helyekre, természetesen ki akarsz próbálni mondjuk egy új éttermet, de ez most stresszel és pánikkal járt. Ha valaki odament hozzád, akkor a reakciód általában az volt, hogy „ne gyere közelebb.” Nagyon furcsa volt ez az egész.”

„Néha próbáltam én is lazábban kezelni a dolgokat, de utána persze te is hallod a sztorikat, szóval mondtam, hogy nem, nekem is óvatosnak kell lennem, ami nagyon stresszes volt, de őszintén örülök annak, hogy 17 versenyt sikerült rendezni, ami 6 hónap alatt fantasztikus, elégedett vagyok a dolgok kimenetelével.”

A McLaren abban reménykedik, hogy Ricciardo majd kinyitja nekik a "titkos ládikóját."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Kimi idei legjobb pillanatai az F1-ben: már a 18. kiadás
Következő cikk Kegyetlen karácsonyi üdvözléssel szállt bele a Red Bull a riválisaikba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország