Megérkeztek az első elemek a Red Bull mega fejlesztési csomagjából!

A Spanyol Nagydíj csütörtökjén az érdeklődők betekintést kaphattak abba, mi is az az irány, amerre a Red Bull haladni szeretne aerodinamikai fejlesztéseivel, ugyanis megérkeztek a várva várt fejlesztési csomag első elemei.

Red Bull Racing RB13, detail

Red Bull Racing RB13, detail

Giorgio Piola

Azt még nem tudni, mekkora változtatásokat eszközölt a Red Bull RB13-asán, a hírek szerint viszont jelentős átalakításokról van (lesz) szó aerodinamikai téren. Ennek a csomagnak az egyik "első fecskéje" az oldaldoboz alatti légterelő elem, a bargeboard, amelynek a közepén van egy új elem, emellett pedig vízszintes kis bevágások is találhatók, amely a Mercedes megoldását idézi.

Amikor a fejlődés mértékéről kérdezték, Daniel Ricciardo elmondta, hogy szerinte ezzel a fejlesztési csomaggal nem fognak felérni a Ferrari és a Mercedes szintjére, viszont azt reméli, hogy legalább a különbség csökkenhet köztük és a két élcsapat között. "Még mindig várnunk kell azzal, hogy kiderüljön, hol is állunk pontosan. Az nem valószínű, hogy kigurulunk a pályára, és hirtelen nyerni fogunk. Jó lenne, de nem nagyon számolhatunk ezzel. Ha esetleg fejlődnénk is egy másodpercet, nyilván a Ferrari és a Mercedes sem jön üres kézzel Barcelonába. A cél az, hogy legalább csökkenjen a különbség hozzájuk képest, de addig, amíg nem vezettük az autót, nem lehetünk biztosak benne, hogy ezt sikerült is megvalósítani.

Sokan már azt találgatták, hogy a Red Bullnál annyira súlyos a helyzet, hogy nem is csak egy fejlesztési csomagról, hanem egy komplett új kasztniról lesz szó, amit már inkább lehetne RB14-esnek nevezni, ám ezt a csapat végül cáfolta. Ricciardo szerint a csapat továbbra is az aerodinamikai fejlesztésekre koncentrál a mechanikai és strukturális változtatások helyett.

"Ahogy mindig, most is egy nagy aerodinamikai csomag jelenti a fő fejlesztést." - mondta az ausztrál. "Mechanikai szempontból többé-kevésbé azzal dolgozunk, amink van, amin változtatni lehet, az az aerodinamika. Szinte kizárólag az marad az a felület, amivel játszani lehet. A srácok próbálták az egészet újragondolni, és valamivel többet adni nekünk." - kaszálta el az új autóról szóló pletykákat Ricciardo. "Sok minden megváltozott, de alapvetően ez még mindig ugyanaz az autó. Pontosan emiatt is kell óvatosnak lennünk, hogy ne várjunk túl sokat az autótól, mert a kasztni gyakorlatilag még mindig változatlan. Ez a kis ráncfelvarrás remélhetőleg ad valamit hozzá."

Red Bull Racing RB13, detail
Apró részletek az autó hátulján

Fotó: Giorgio Piola

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen biztos a Ferrari sikeres szereplésében
Következő cikk Exkluzív képeken az új F1-es fejlesztések Barcelonából

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország