Ricciardo nagyon dühös, még az egyik legjobb McLarenes időmérős szereplése után is

Daniel Ricciardo úgy érzi, nagy „belső őrjöngés” maradt benne a 2021-es Olasz Nagydíj időmérő edzése után, hiszen alig maradt el a 3. helyezett Max Verstappen idejétől.

Daniel Ricciardo, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Az ausztrál pilóta, aki úgy tűnik, egy körön egyre jobban összeszokik a McLaren trükkös autójával, frusztráltan szállt ki az autójából az időmérő után, még azok után is, hogy az idei legjobb száraz pályás kvalifikációs eredményét érte el.

Ricciardo ugyanis csak 6 ezredmásodperccel autózott lassabb kört, mint csapattársa, Lando Norris, de a bajnoki éllovas Max Verstappentől is csak 29 ezreddel maradt el.

„Eléggé frusztrált vagyok most, hogy ennyire közel kerültem a 3. helyhez” – nyilatkozta Ricciardo az Autosportnak. „Az a tudat, hogy most két esélyem is van még javítani, eléggé felvillanyoz.”

Ricciardo versenymérnöke, Tom Stallard, miután közölte az ausztrállal a helyezését, hozzátette a rádióban, hogy „nem fognak tetszeni” neki a különbségek, Ricciardo elmondása szerint pedig előbújt belőle egy pillanatra az autóban a méhészborz, és nagyon dühös volt.

Még több F1 hír:

„Úgy érzem, hogy mindkét körömben benne hagytam még egy kicsit, szóval ezért éreztem ezt. Az utolsó szektort sosem sikerült teljesen összeraknom, miután a második sikánból nem mindig úgy sikerült a kigyorsítás, ahogyan szerettem volna. Ott veszítettem.”

„Nagyon fáj, amikor ennyire közel vagy a top 3-hoz, de legalább két rajtom is lesz arra, hogy egy kicsit megszabaduljak ettől a dühtől, és remélhetőleg jó versenyeim lesznek.”

Ricciardo mindkét mért körén Norris előtt volt, azonban a Q3 végén a két Mercedes szétválasztotta a két McLarent. Ricciardo azonban hozzátette, hogy a csapatnak semmi köze nincs a mostani érzéseihez.

„Mindkétszer én voltam elől, de előttem is voltak autók, szóval ez a düh most csakis belülről ered. Nem akarok ezzel megcélozni senkit, egyszerűen nem szeretek veszíteni.”

Az Aston Martint és az Alpine-t is büntették a bokszutcai munkájáért

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martint és az Alpine-t is büntették a bokszutcai munkájáért
Következő cikk Az F1-nek biztonságosabb megoldást kell találnia a monzai időmérőre – Horner

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország