Ricciardo: Most megkeresem Markót, hogy húzzam egy kicsit!

A Renault versenyzője, Daniel Ricciardo az időmérő edzésen elért 4. pozícióját követően elmondta, egy pole-lal ér fel nekik ez az eredmény, illetve meg fogja keresni a Red Bull tanácsadóját, hogy húzza egy kicsit.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotót készítette: Erik Junius

Tavaly még nem számított volna nagy meglepetésnek az, hogy Daniel Ricciardo a 2. sorból rajtol, idén viszont már a Renault csapatánál versenyez az ausztrál pilóta, a francia istálló színeiben pedig ez sokkal jobb eredmény, mint amire ő, vagy a szurkolók számítottak.

Ricciardo szempontjából remekül alakult az időmérő, hiszen Verstappen kiesett a Q2-ben Magnussen balesete miatt, míg Valtteri Bottasnak nem sikerült jól összeraknia a körét, így lehetőség nyílt Ricciardo előtt a remek eredmény megszerzésére, a 29 éves pilóta pedig élt is vele.

Még több F1 hír:

„Sosem gondoltam volna, hogy így fogok örülni egy negyedik helynek az időmérőn, de ez az eredmény számomra olyan, mint egy pole. Most megkeresem Markót, hogy húzzam egy kicsit. Minél több verseny telik el, annál inkább a csapat részének érzem magam.” – kezdte Ricciardo vidáman a Sky Sportnak.

„Meglátjuk, mi lesz holnap, de a rajt érdekes lehet. Nem tudom, miért vagyunk ennyire jók ezen a pályán. Jól kezdtük a hétvégét, tegnap is folyamatosan a top-8-ban voltunk. Már pénteken is gyorsak voltunk, aztán tovább fejlesztettünk az autón, hogy minden összeálljon az időmérőre. Most kiélvezzük a pillanatot, hiszen a negyedik hely óriási dolog számunkra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nyerte az időmérőt, és Hamilton szerint ez fantasztikus
Következő cikk Binotto "kellemes meglepetésként" értékeli Vettel pole-ját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország