Ricciardo megnevezte az egyik legnagyobb támogatóját a karrierje elejéről

Daniel Ricciardo sokat köszönhet Franz Tostnak, aki szerinte kiváló csapatvezető volt, hiszen mindig minden eligazításon részt vett, hogy segítse a pilóták és az alakulat munkatársainak munkáját.

Daniel Ricciardo, Scuderia AlphaTauri

Hosszú Forma-1-es pályafutást tudhat a háta mögött Daniel Ricciardo, aki az első komolyabb tapasztalatait a Toro Rossónál szerezte meg Franz Tost irányítása alatt. Az ismert csapatvezető számos kiváló pilótát kinevelt, többek között a négyszeres bajnok Sebastian Vettel is az ő igazgatása alatt kezdte meg a Forma-1-es pályafutását.

Ricciardo örömmel emlékszik vissza a közös idejükre, hiszen Tost az elmondása szerint igazi támogatója volt minden fiatalnak, a nagy tapasztalatával pedig mindig eloszlatta a rájuk nehezedő nyomást.

„Azt hiszem, a csapat számára ő volt a mindenség, nyilvánvalóan a Toro Rosso idején kezdtem, ott kezdtem az első teljes szezonom az F1-ben” – elevenítette fel az első benyomásait Franz Tostról Ricciardo a RacingNews365.com közlése alapján.

„Elég élénken emlékszem az első találkozásomra az irodájában, és tudod, valahogy mosolyogva pattantam be” – folytatta az ausztrál, aki tehát már az első éveiben felvette ezt a szokását, széles mosollyal köszöntött mindenkit.

„Azt hiszem, úgy nézett rám, mintha [ő] megpróbált volna felkészíteni arra, ami előttem áll. Ez egy komoly sport, ez egy kemény, régi világ. Szóval azt hiszem, ő is nagyon őszinte volt velem, egy kicsit ugyanúgy, mint Helmut, és ez egy kicsit gyorsabban éretté tett, és végül felnőttem.”

Mint ismert, a 2023-as szezon végén Tost távozott a Forma-1 világából, a helyét pedig az ex-Ferrari sportigazgató, Laurent Mekies veszi át az alakulatnál csapatfőnöki minősítésben. A szakember azonban továbbra is részt vesz majd tanácsadói szerepkörben az alakulat életében.

„Franz mindig is nagyon aktívan részt vett a munkában” - tette hozzá Ricciardo. „Minden eligazításon ott volt, általában ő is beszél az eligazításokon, és ad valamilyen elemzést vagy tanácsot, vagy bármit, amit látott. Teljes mértékben részt vesz benne, ez az ő szenvedélye.”

Eközben a hu.motorsport.com csapata a pilótarangsor 11. helyéről is lerántotta a leplet. Annyit elárulunk, hogy az egyik AlphaTauri-pilóta kaparintotta meg ezt az „előkelő” pozíciót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2023-as F1-es pilótarangsor – 9. helyezett
Következő cikk Bottas elmondta a véleményét Hamiltonról és a Mercedesről

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország