BRÉKING

Ricciardo: Még egy kicsit szoknom kell azt, hogy a Red Bull versenyzője vagyok

Daniel Ricciardo elmondása szerint vannak pillanatok, amikor még úgy érzi, mintha a Toro Rosso versenyzője lenne.

Talán az ausztrál versenyzőt is meglepte az, hogy végül rá esett a Red Bull választása, noha Mark Webber ülésére többek között Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is bejelentkezett.

Sokan azt várták, hogy Sebastian Vettel meg fogja semmisíteni az új csapattársát, de az első öt futam után azt mondhatjuk, hogy Ricciardo az, aki jobban, kiegyensúlyozottabban teljesít.

Legutóbb Colin Kolles, a HRT volt vezetője nyilatkozott úgy, hogy Ricciardo legalább olyan magas szinten versenyez, mint Vettel, és kicsit sem lepte meg az, hogy a fiatal tehetség harcban tud lenni a négyszeres bajnokkal.

Daniel megpróbálja mindezt szerényen kezelni és Monacóban elárulta, hogy néha kicsit úgy érzi, mintha még mindig a Toro Rosso versenyzője lenne.

„Vannak pillanatok, amikor valóban ezt érzem. Ezek berögzülések, még akkor is, ha már egy ideje a Red Bulllal dolgozhatok együtt. A Toro Rossónál sok időt töltöttem el, és bizonyos helyzeteket tekintve nem könnyű átállni. Remélem, azért verseny közben nem állok majd be hozzájuk.” – nevetve az újságírók előtt Ricciardo.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Természetesen a Toro Rosso mindig is fontos szerepet fog játszani az életemben, mert ez a csapat adta meg számomra a lehetőséget arra, hogy megszerezzem a kellő tapasztalatot. Nyilvánvaló, hogy ehhez a Red Bull támogatása is kellett, de a Toro Rossónál is egy önálló csapat dolgozik, ahol teljesítened kell.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kolles: Ricciardo minimum, hogy egy szinten van Vettellel! A jövő bajnoka
Következő cikk Massa nem ralizna Kubica helyében: inkább DTM, vagy valami más

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország