Ricciardo: Még egy kicsit szoknom kell azt, hogy a Red Bull versenyzője vagyok

megosztás
hozzászólás
Ricciardo: Még egy kicsit szoknom kell azt, hogy a Red Bull versenyzője vagyok
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2014. máj. 22. 6:53

Daniel Ricciardo elmondása szerint vannak pillanatok, amikor még úgy érzi, mintha a Toro Rosso versenyzője lenne.

Talán az ausztrál versenyzőt is meglepte az, hogy végül rá esett a Red Bull választása, noha Mark Webber ülésére többek között Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is bejelentkezett.

Sokan azt várták, hogy Sebastian Vettel meg fogja semmisíteni az új csapattársát, de az első öt futam után azt mondhatjuk, hogy Ricciardo az, aki jobban, kiegyensúlyozottabban teljesít.

Legutóbb Colin Kolles, a HRT volt vezetője nyilatkozott úgy, hogy Ricciardo legalább olyan magas szinten versenyez, mint Vettel, és kicsit sem lepte meg az, hogy a fiatal tehetség harcban tud lenni a négyszeres bajnokkal.

Daniel megpróbálja mindezt szerényen kezelni és Monacóban elárulta, hogy néha kicsit úgy érzi, mintha még mindig a Toro Rosso versenyzője lenne.

„Vannak pillanatok, amikor valóban ezt érzem. Ezek berögzülések, még akkor is, ha már egy ideje a Red Bulllal dolgozhatok együtt. A Toro Rossónál sok időt töltöttem el, és bizonyos helyzeteket tekintve nem könnyű átállni. Remélem, azért verseny közben nem állok majd be hozzájuk.” – nevetve az újságírók előtt Ricciardo.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Természetesen a Toro Rosso mindig is fontos szerepet fog játszani az életemben, mert ez a csapat adta meg számomra a lehetőséget arra, hogy megszerezzem a kellő tapasztalatot. Nyilvánvaló, hogy ehhez a Red Bull támogatása is kellett, de a Toro Rossónál is egy önálló csapat dolgozik, ahol teljesítened kell.”

Következő Forma-1 cikk
Monacói Nagydíj 2014: Kövesd ÉLŐBEN az első szabadedzést Monacóból (10:00)

Előző cikk

Monacói Nagydíj 2014: Kövesd ÉLŐBEN az első szabadedzést Monacóból (10:00)

Következő cikk

Monacói Nagydíj 2014: Kimi majdnem elaludt, jó hangulat az első napon

Monacói Nagydíj 2014: Kimi majdnem elaludt, jó hangulat az első napon

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING