BRÉKING

Ricciardo már jövőre bajnok lenne a Red Bullal

Daniel Ricciardónak megjött az étvágya a Red Bull istállónál, mellyel már 2015-ben bajnoki címet ünnepelne a Forma-1-ben.

A Red Bull tavaly úgy döntött, hogy a Toro Rosso ausztrál tehetségét szerződteti le a távozó Mark Webber helyére. Tette ezt annak ellenére a „bikák” vezetősége, hogy Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is felajánlotta a szolgálatait.

Ricciardo már az első futamon jelezte, hogy a Red Bull valószínűleg jól döntött, majd a következő futamok végképp meggyőzték az osztrák világbajnok istállót. 10 futamot követően Daniel van előrébb, amire talán senki sem számított, még az ausztrál sem.

„Hogy őszinte legyek, nem voltak olyan nagy elvárásaim a szezon előtt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy miképp alakultak számunkra a téli tesztek. Akkor úgy gondoltam, hogy sokszor még a pontszerzés is nehéz lehet, de a csapat remek munkát végzett, de természetesen ezzel nem vagyunk elégedettek, mivel mi vagyunk a címvédők és a Mercedes messze előttünk van.”

Vettel gyengélkedése mindenképpen meglepetést jelenthet.

„Egyszerűen csak azt tudom, hogy kényelmesebben érzem magam az autóban. Seb egy remek versenyző, és négyszeres világbajnok, akitől sokat tanultam. Főként a kommunikációban tanultam tőle, ami segített abban, hogy jobban együtt tudjak működni a csapattal. Az út végén azonban csak magadra számíthatsz. Én is végzem a munkámat, akárcsak ő. Dolgozunk a csapatért, de a pályán ellenfelek vagyunk. A csapat szabad utat adott nekünk, és biztos vagyok benne, hogy még sok érdekes és látványos csata lesz közöttünk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Ricciardo azonban a következő évben már bajnok lenne.

„Azért jöttem ide, hogy futamokat és bajnokságokat nyerjek. A célom az, hogy a lehető leghamarabb bajnok legyek a csapattal. Már jövőre a bajnoki címért akarok harcolni a Red Bullal, és biztos vagyok benne, hogy erre jobb lehetőségünk lesz, mint idén. Akkor már tapasztaltabb leszek, és ha az autónk elég gyors lesz, akkor képes leszek arra, hogy harcban legyek a címért.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedesnek az is üzlet, ha Hamilton lesz a bajnok és nincs kivételezés Rosberggel
Következő cikk Röviden: kigyulladt Hamilton autója, a brit ismét kiesett a Q1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország