Ricciardo legrosszabb péntekjén van túl a Renault-val

A Renault számára nagyon gyengére sikerült az Osztrák Nagydíj pénteki napja, a második szabadedzésen mindössze három pilótát tudtak maguk mögé utasítani, nem csoda, hogy Daniel Ricciardo nem volt lelkes.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az osztrák versenyhétvége első napja feladta a leckét a csapatoknak és a pilótáknak, utóbbiak kemény feladattal néztek szembe a Red Bull Ringen, ahol a szél miatt rengeteget csúszkáltak. A Renault versenyzői a nagyobb balesetet elkerülték, ám így sem tudtak sok mindennek örülni, Daniel Ricciardo a 17., míg Nico Hulkenberg a 16. helyen végzett a második szabadedzésen, csak Lance Strollt, és a két Williamst tudták megelőzni.

Természetesen ez az előző versenyeken mutatott tempó alapján nagy csalódás.

"Nem lehetünk boldogok, sokat szenvedtünk ezen a délutánon, sokat próbálkoztunk, de a piros zászlók sem segítettek. Igyekeztünk kevés üzemanyagos programot futni, hogy ezen a területen is megértsük az autót. Ez volt az eddigi legnehezebb péntekünk, márpedig sokkal jobba, amikor már pénteken összeállnak a dolgok. Nico és én ugyanazokkal a gondokkal küzdöttünk, és ugyanazokon a területeken panaszkodtunk, ez legalább megadja a csapatnak az irányt, hogy merre kell haladni" - nyilatkozta Ricciardo, aki az előző hétvégén dupla büntetéssel csúszott le a pontszerzésről.

Még több F1 hír:

Ricciardo sem hagyta ki a körülményt, ami mindenkit zavart, a szél az amúgy is szenvedőket még nehezebb helyzetbe sodorta.

"Igen, a szél trükkös volt, és volt is miatta pár incidens, ahogy azt Max (Verstappen) és Valtteri (Bottas) esetében láthattuk is. Úgy tűnik, mintha minden rendben lenne, aztán hirtelen egy hatalmas lökés éri az autót, volt pár nagyobb lökés is, szerintem Bottast is egy ilyen kapta el. Jó volt látni, hogy simán kiszállt az autóból" - mondta Ricciardo.

Az ausztrál szerint egyelőre több a kérdés, mint a válasz. "Mondom, az egyik legnehezebb péntekünk volt ez, és ez azt jelenti, hogy kemény éjszaka vár ránk. Kellenek a válaszok, no meg egy kis tempó holnapra, mert holnap nem ott akarunk végezni, ahol ma" - reménykedett az Renault versenyzője. Holnap jobb lesz az autó, nem tudom, hogy mennyivel, de majd meglátjuk, hogy állnak a dolgok reggel."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris szerint még messze vannak a Red Bulloktól
Következő cikk Wolff Ocon jövőjéről nyilatkozott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország