Ricciardo: Leclerc azokat a sikereket éri el, amelyekre Bianchi is képes lett volna

Daniel Ricciardo szerint Charles Leclerc jelenleg azokat a sikereket éri el a Ferrarinál, amelyeket Jules Bianchi is elérhetett volna. Ricciardo a francia pilótát nevezet meg, mint az egyik legalulértékeltebb riválisát a Forma-1-ben.

Ricciardo: Leclerc azokat a sikereket éri el, amelyekre Bianchi is képes lett volna

Bianchi karrierje felfelé ívelt 2014-ben, és a Ferrari egyik ülésére is nagy eséllyel pályázott az utánpótlás sorozatokban elért sikerei, és a Marussiánál mutatott teljesítménye alapján.

Bianchi szerezte a Marussia történetének első pontjait a 2014-es Monacói Nagydíjon, ahol a 9. helyet szerezte meg, amit az F1 jelenlegi korszakának egyik legjobb egyéni teljesítményeként tartanak számon.

Azonban Bianchi karrierje tragikusan rövid lett, miután később az évben súlyos fejsérüléseket szerzett a suzukai balesete után. 9 hónappal később, mindössze 25 évesen belehalt a sérüléseibe.

Még több F1 hír:

A legutóbbi Twitter posztjában, amelynek a „Dan’s Diary” címet adta, a Renault Forma-1-es pilótája, Daniel Ricciardo megnevezte az 5 legalulértékeltebb ellenfelét a Forma-1-ben, köztük Bianchival.

„Nem feltétlen arról van szó, hogy alul lett volna értékelve, de sosem láthattuk egy top autóban, ezért talán az emberek nem tudják elképzelni, mennyire jó lehetett volna” – írta Ricciardo.

„Emlékezhettek a 2014-es Monacói Nagydíjra, és arra, amit elért a Marussiával. Monaco is olyan, mint Makaó, nem lehet szerencsével ilyen teljesítményt elérni. Csak tehetséggel lehet így vezetni.”

Jules Bianchi és Charles Leclerc

Jules Bianchi és Charles Leclerc

Charles Leclerc és Bianchi jó barátságban voltak, Bianchi volt Leclerc keresztapja is, és mentoraként szolgált. Leclerc akkor járt először Maranellóban, amikor Bianchi a Ferrari pilótaakadémiájának tagja lett.

„Egy másik része a történetnek, ami nagyon szomorúvá teszi az az, hogy Bianchi mára biztosan egy topcsapatnál lenne, és futamgyőztesnek mondhatná magát. Szerintem Charles most azt csinálja, amit Jules is tett volna.”

„Olyan, mintha Charles lenne Jules későbbi verziója, azokkal a sikerekkel, amelyeket most ér el.”

Ricciardo először még a junior kategóriákban találkozott Bianchival, de egyből érezte, hogy ő más volt a többi pilótánál. „Jules volt A srác.”

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing and Jules Bianchi, Marussia F1 Team on the drivers parade

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing and Jules Bianchi, Marussia F1 Team on the drivers parade

Fotó készítője: Sutton Images

„Viareggioban, Olaszországban találkoztunk először a Formula Medicine egyik edzésén, és már akkor, amikor mindenki még csak 17 éves volt, úgy kezelte mindenki őt, mint aki már akkor Forma-1-es pilóta lenne.”

„Én megismerhettem, és barátok lettünk, és gyorsan megtudtam, hogy ki ő, és mit ért el azelőtt, hogy én Európába érkeztem volna.”

Bianchi mellett Ricciardo még Marcus Ericcsont, Robert Merhit, Vitantonio Liuzzit, és Jenson Buttont nevezte meg, mint alulértékelt ellenfeleit.

 
megosztás
hozzászólás
Verstappen egészen parádés módon mutatkozott be a rendkívül izgalmas Supercars All Stars Eseriesben
Előző cikk

Verstappen egészen parádés módon mutatkozott be a rendkívül izgalmas Supercars All Stars Eseriesben

Következő cikk

Hülkenberg szerint Hamilton most példát mutathat a fizetése csökkentésével

Hülkenberg szerint Hamilton most példát mutathat a fizetése csökkentésével
Hozzászólások betöltése