Ricciardo Le Mans-t preferálja az IndyCarral szemben

Daniel Ricciardo elmondása szerint ha választania kellene egy másik motorsport sorozatot is a Forma-1 mellett, akkor valószínűleg nem az Egyesült Államokban népszerű IndyCarban versenyezne, hanem a Le Mans-i 24 óráson.

Daniel Ricciardo, Renault F1

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Daniel Ricciardo idén már a McLaren színeiben versenyez a Forma-1-ben, a brit gyártó pedig az utóbbi években szépen elkezdte bővíteni a motorsport portfólióját, és saját csapatot is alapítottak az IndyCarban.

A McLaren hamarosan a Formula E-be is beléphet, miután előszerződést kötöttek az elektromos bajnoksággal, de a sportautózásban a United Autosporttal érdekelt Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója hamarosan akár a Le Mans-ba is visszaviheti a wokingi márkát.

A McLaren egykori pilótája, Fernando Alonso kétszer is részt vett az utóbbi időben a csapattal az Indy 500-on, de Daniel Ricciardo nem biztos még abban, hogy kipróbálná magát az államokban.

„Jól hangzik ez a lehetőség, de az oválpálya kicsit azért megijeszt, ha őszinte akarok lenni. az Indy menő lenne, de talán kezdjünk egy teszttel. Szerintem nagyon impresszív az, amit Fernando elért, és csak elképzelni tudom azt, hogy én hogyan teljesítenék.”

Még több F1 hír:

„Talán egy nap majd kipróbálom, végül is csak négyszer kell balra kanyarodni egy kör alatt, milyen nehéz lehet az” – idézi Ricciardót a Speedweek hozzátéve, hogy ő is nevetve mondta ezt.

„Néhány pilótatársam már kipróbálta magát ott, és az a tény, hogy valaki mással kell megosztanod az autót, nagyon tetszik” – mondta Ricciardo arról, miért érdekli jobban a Le Mans.

„Forma-1-es pilótáként nem mutatsz meg mindent a csapattársad előtt, de Le Mans-ban minden titkodat el kell árulnod, szerintem fantasztikusak az ilyen közös projektek. Egy 24 órás verseny mentálisan, és fizikálisan is kihozná belőlem a legtöbbet.”

Ricciardo nemrégen elárulta azt is, hogy 2015-ben tárgyalt is a Porschével arról, hogy ő vezesse az egyik autójukat, azonban a Red Bull közbelépett, így a lehetőséget végül a 2019-es csapattársa, Nico Hülkenberg kapta meg.

Grosjean itt folytathatja a motorsport pályafutását.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „A Mercedes hajtásláncával a Williams a valódi felzárkózás útjára lépett!”
Következő cikk McLaren: Jól állunk a 2021-es kocsinkkal!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország