Ricciardo könnyekkel küszködve nyilatkozott lehetséges utolsó futama után
Daniel Ricciardo szerint „lehet, hogy nem jött össze a mesebeli lezárás”, miután a Szingapúri Nagydíjon a 18. helyen végzett és könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó Forma-1-es versenye, egy „jó kis karácsonyi ajándékot” azonban még szerezhetett magának.
Daniel Ricciardo, Visa Cash App RB F1 Team
Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images
Az RB tartalékját, Liam Lawsont több helyen is már Ricciardo helyén látják a szezon hátralévő részére, miután az ausztrál nem tudott jelentős javulást bemutatni 2023. közepén való visszatérése óta. Bár a hétvége alatt többnyire visszafogottan nyilatkozott a jövőjéről, a nehéz futam után, ahol a célba érők közül utolsó lett egyértelműen lehangolt volt, még úgy is, hogy a végén a lágyakért kiállva a leggyorsabb kört meg tudta futni.
A Sky F1-nek Ricciardo elmondta, „büszke” a 13, F1-ben eltöltött évére és hozzátette, nem nagyon érdekli a „nap versenyzője” díj, melyet a nézők ezúttal neki szavaztak meg, de elismerte, hogy „egy kis csekélységként” örül neki esetleges utolsó futama után:
„Figyelembe kell vennem, hogy a McLaren után miért tértem vissza, mindig mondtam, hogy csak azért nem akarok itt lenni, hogy itt legyek. Vissza akartam magam küzdeni az élbolyba a Red Bull-lal. Nyilván ez nem jött össze, szóval fel kell tennem a kérdést magamnak, mi mindent érhetek még el? Mi mindenért versenyezhetnék még?”
„A legjobbamat megmutattam. Lehet, hogy a mesebeli lezárás nem jött össze, de vissza kell néznem az elmúlt 13 vagy mennyi évemre és arra büszke vagyok. A nap versenyzője dolgot mi pilóták nem nagyon vesszük komolyan, de ma eléggé nagyra tudom értékelni, szóval ez egy kis csekélység.”
Ricciardo az F1 TV-nek ezután elmondta, „sok érzelem van bennem, mert tudom, hogy ez lehet a vége. Kicsit azért el is fáradtam a futam után. Annyi minden, egy rakás érzelem és a fáradtság is rám tört. Nagyon hozzászoktam a sok év alatt a cockpithez, szóval ki akartam élvezni a pillanatot.”
A futamáról Ricciardo elmondta, miután a Q1-ben kiesett, az RB úgy döntött, merészet húz a lágy keverékeken való elrajtoltatásával, de nem sokat tudott velük mit kezdeni. Emellett hozzátette, hogy miután elvette a leggyorsabb kört Lando Norristól, így egy pontot segített Max Verstappennek megtartani előnyéből a bajnokságban, szívesen venne egy „szép kis karácsonyi ajándékot” volt csapattársától, ha ezzel negyedik bajnoki címéhez segíti:
„Nyilván azután, hogy tegnap gyenge pozícióba kerültünk, tudtuk, hogy valamit meg kell próbálnunk és talán jókor jön a biztonsági autó. Úgy láttam, hogy nem nagyon lehet ma előzni, nem sokan vágtak át a többi autón. Mi agresszívek voltunk az elején a lággyal és azt gondoltuk, hátha szerencsénk lesz egy ponton, de nem így volt. Ha Max egy ponttal nyer, akkor szereztem magam egy szép kis karácsonyi ajándékot!”
A verseny összefoglalóját itt olvashatjátok.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.