Forma-1 Belga Nagydíj

Ricciardo kitűzte a céljait a Belga Nagydíjra

A sikeres visszatérést követően Daniel Ricciardo tovább emelné a tétet, és kijelentette, hogy most már igyekszik a pontszerző helyek valamelyikén átszelni a célvonalat.

Daniel Ricciardo, AlphaTauri AT04

Daniel Ricciardo pozitív élményekkel távozott Magyarországról, hiszen mind az időmérő edzésen, mind pedig a futamon képes volt az alakulatnál jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező csapattársa előtt végezni.

Az ausztrál pedig nehéz helyzetbe került rögtön a rajt után, hiszen ütközött Csou-val, ami miatt visszaesett a mezőny végére. Ricciardót végül ugyanabban a pozícióban intették le, mint ahonnan rajtolt, így végül kénytelen volt pont nélkül távozni a Magyar Nagydíjról.

Úgy tűnik, tehát, hogy a visszatérés bevált az ausztrálnak, aki most már Belgiumra koncentrál, ahol a sprintformátum okozta kihívásokkal is meg kell birkóznia. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy pontokkal szeretne távozni a versenyhétvégéről.

„Úgy gondolom, Spa mindig kihívást jelent, maga a pálya az egyik legjobb, és az időjárás is mindig fontos tényező, de magabiztosan fogok megérkezni, azok után, ahogy Magyarországon mentek a dolgok.”

„Optimistán akarok hozzáállni, de tudom, hogy a földön kell tartanom a lábam, hiszen még sok mindent kell tanulnom. Ez egy sprintformátum lesz, ami azt jelenti, hogy elég sűrűnek ígérkezik (a hétvége), hiszen csak egy edzés lesz, aztán rögtön a kvalifikáció következik.

„Úgy tervezem, hogy sok kört fogok még futni, jól fogom érezni magam, és megpróbálok vasárnap a pontszerző helyek valamelyikén végezni.”

Eközben az Alpine-nál továbbra is ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy rajtuk kívülálló okok miatt nem voltak képesek az elmúlt két futamon beérni a célba…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly: a 2023-as szezon első fele „nem volt jó”
Következő cikk Norris a kedvenc pályáján folytatná a dobogós szereplést

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország