Ricciardo: kezdünk kifutni az időből Abiteboul tetoválása kapcsán

Emlékszünk még a fogadásra Daniel Ricciardo és Cyril Abiteboul között? Nem? Az nem is lenne meglepő, hiszen már sok idő eltelt az ausztrál pilóta első renault-s dobogója óta. Ricciardo szerint pedig már kezd feledésbe merülni az egész.

Daniel Ricciardo, Renault F1 with Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A McLaren legutóbbi futamgyőztese 2019-ben és 2020-ban a Renault-nál vezetett, és Abiteboul volt a csapatfőnöke. Ők ketten fogadást kötöttek, hogy ha Ricciardo megszerzi a franciák 2016-os visszatérése óta a csapat első pódiumát, akkor Abiteboul magára tetováltat valamit.

Ez pedig végül össze is jött nekik, hiszen a tavalyi Eifel Nagydíj alkalmával az ausztrál harmadik lett Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött. Az eredeti tervek szerint pedig a tetoválásnak már múlt télen el kellett volna készülnie, de a helyzet kicsivel komplikáltabb lett, mivel azóta Ricciardo már a wokingiaknál van, Abiteboult pedig elküldte az átalakuló Alpine.

Ez azt jelentette, hogy nem történt meg a tetoválás, így felmerült, hogy a fogadásból talán nem is lesz semmi, mert Abiteboul azóta már nem is dolgozik a Forma–1-ben. A szakember azonban az Olasz Nagydíjat követően felkereste Ricciardót, így látszólag most ismét felgyorsulhatnak a folyamatok.

Még több F1 hír:

A helyzetről a mclarenes elmondta, hogy kapott egy e-mailt Abiteboultól, amelyre ugyan nem válaszolt egyből, de szeretett volna, és örülne, ha most már tényleg pont kerülne a fogadás mindkét részének végére.

„Rengeteg e-mailt és WhatsApp-üzenetet kaptam, és láttam, hogy ő is küldött nekem egyet. Ott volt a tetoválás témája, és optimista vagyok, hogy még az év vége előtt el tudjuk ezt intézni. Máskülönben nyilván az egész csak elhúzódik, és már senkit nem fog érdekelni, tehát elkötelezett vagyok, hogy megoldjuk.”

Tavaly még arról beszélt egyébként, hogy valamilyen német témájú tetkót szeretne Abiteboulnak, mivel ott jött neki össze az a régóta vágyott dobogó. „Gondolkodnunk kell, de valószínűleg velem lesz kapcsolatos, némi német fűszerezéssel.”

Kíváncsian várjuk tehát, hogy végre lezárul-e ez a fogadás, miközben Ricciardo már egy másikat is teljesített azzal, hogy megnyerte a monzai futamot. Ennek köszönhetően egyik gyerekkori hőse, idősebb Dale Earnhardt 1984-es Chevrolet Monte Carlo NASCAR autóját viheti majd el egy körre, amely Zak Brown privát gyűjteményének részét képezi.

Norris nem fog csak azért félreállni valaki elől, mert a bajnokságért megy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hunt: Verstappen jobban emlékeztet az édesapámra, mint Hamilton
Következő cikk A Red Bull felfedte, kik fognak náluk vezetni az év végi teszten

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország