Ricciardo jobban bírja az olyan versenyzőket, mint Verstappen

Daniel Ricciardónak nincs gondja azzal, ahogy Max Verstappen versenyez, és összességében Valtteri Bottasnak is ez a véleménye a hollandról, akivel Mexikóban ért össze legutóbb.

Lando Norris, McLaren MCL34, leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14, Pierre Gasly, Toro Rosso STR14, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19, and the remainder of the field at the start

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Max Verstappen már a gokartos időszakban az agresszívebb versenyzők közé tartozott. Ez a Forma-1-ben sincs másképp, és noha az év első felében nagyon sok olyan pozitív kritikát kapott, hogy rengeteget lépett előre ezen a területen, az utóbbi időben ismét gyülekeznek a felhők a feje fölött, miközben Ross Brawn is azt mondta, ameddig Verstappen nem tanul a hibáiból, nem lesz bajnok.

Még több F1 hír:

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel azok közé tartozik, akiknek nem igazán tetszik Verstappen stílusa, de például Daniel Ricciardónál már más a helyzet. A korábbi csapattárs a Sky Sports kérdésére mondott néhány szót erről a hollywoodi utcai F1-es fesztivál ideje alatt, ami szerdán került megrendezésre.

„Néha tudod, hogy kivel versenyzel, néha pedig nem. Van, amikor annyira a harcra és a pillanatra koncentrálsz, hogy még azt sem tudod, melyik pilótával küzdesz. Előfordulhat, hogy nagyobb figyelmet szentelsz ennek az elején, de őszintén, nem tudom.” kezdte Ricciardo, aki jóban van a hollanddal.

„Kedvelem őt, és a versenyzési stílusát is. Gyors versenyző, és emiatt inkább őt mondanám, mint azt aki kevésbé hajlandó védekezni vagy támadni.” - tette hozzá Ricciardo, aki mellett ott volt Valtteri Bottas is, a Mercedes finn versenyzője.

„Azt hiszem, ez az egész kissé eltúlzott. Volt néhány igazán jó versenye és felzárkózása. Kemény, de tisztességes versenyzésről beszélünk. Néha egy esemény becsaphatja a dolgokat, nagyobbá teheti azokat, mint amilyenek valójában. Max agresszív, és ez jó. Minden versenyző eltér egymástól, emiatt mindenkivel másképp bánsz. Semmi bajom nincs ezzel, mert unalmas lenne, ha mindenki ugyanolyan lenne.” - mondta Bottas az SSN-nek.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1 2030-ig szén-dioxidmentes akar lenni
Következő cikk Bottas nem így tervezte, de stílusosan jött ki a bokszba (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország