Ricciardo: jó lesz kiszakadni a száguldó cirkuszból
Daniel Ricciardo a pilótapiac egyik fontos szereplője lehet, hiszen teljesítményével egyelőre nem sikerült meggyőznie a McLarent arról, hogy ki kell töltenie jövő év végéig tartó kontraktusát.

Az ausztrál számára a Magyar Nagydíj sem sikerült jól, miután Lance Stroll-lal ütközött és öt másodperces időbüntetést kapott, csupán a 15. helyen zárt a Hungaroringen.
Ricciardo úgy mehet a nyári szünetre, hogy a szezon eddigi tizenöt futamán mindössze 19 pontot szerzett, miközben csapattársa, Lando Norris 76 egységet gyűjtött össze. Az ausztrál elismerte, nem úgy sikerült az elmúlt fél éve, ahogy azt várta magától.
„Szükségem van a nyári pihenőre, annál is inkább, mert nem volt valami jó ez a hat hónap. Még ha fantasztikusan is menne a szezon, akkor is jól jönne egy kis szünet, mert a Forma-1 manapság nagyon intenzív“ - mondta Ricciardo.
„A szállodák tele vannak emberekkel, a versenyhétvégék teltházasak, jól fog esni, ha néhány hétre kiszakadok a cirkuszból“ - tette hozzá a McLaren pilótája, aki a szezon nagy részét a McLaren angliai bázisán és amerikai birtokán tölti, amikor éppen nem utaznak el versenyezni.
„Valószínűleg elmegyek szórakozni a barátaimmal, megiszok néhány sört és jól érzem magam. Aztán amikor már eljutok arra a pontra, hogy bűntudatot kezdek érezni a bulizás miatt, akkor újra versenyzői üzemmódba kapcsolok. Ez a pont általában másfél-két hét után szokott eljönni“ - ismerte el az ausztrál.
Ricciardo a pilótapiac egyik kulcsszereplője lehet a következő hetekben, hiszen 2023 végéig szerződés köti a McLarenhez, ugyanakkor közel sem biztos, hogy a wokingi alakulat színeiben vág neki a következő idénynek.
A pilóta nemrégiben a közösségi médiában jelentette ki, hogy a következő szezont is a McLarennél kezdi meg és ezt a csapat vezetői is megerősítették, Oscar Piastri keddi bejelentését követően ez már nem vehető biztosra.
A hírek szerint az Alpine-t kikosarazó fiatal versenyző tárgyalásokat folytat arról, hogy a wokingi alakulatnál debütáljon főállású pilótaként a száguldó cirkuszban, ez viszont azt jelentené, hogy Ricciardónak új munka után kell néznie.
Az Aston Martin nyomására vonult vissza Vettel?
Nézzétek meg a spái huszonnégy órás verseny összefoglalóját!
Di Resta: „Nagyon meglepő”, hogy Piastri visszautasítja az Alpine-t
Rosberg szerint Norris a jelenlegi generáció egyik legjobbja
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.