BRÉKING

Ricciardo hiába esett ki és Vettel lett az 5. Brazíliában. a német rekorder kikapott 2014-ben a csapattársától

Sebastian Vettel egy egész jó futamot teljesített Interlagosban, melynek a végén az 5. helyen intették le, de ez sem volt elég ahhoz, hogy életben tartsa a reményt Daniel Ricciardo ellen. A címvédő hiába nyerné meg a „dupla pontos” Abu Dahbi Nagydíjat, már akkor sem előzhetné meg az ausztrált, aki a harmadik helyen fogja zárni az évet.

Sebastian Vettel

Nem ez volt a legjobb versenyem, de összességében elégedett vagyok. Egy hellyel azért jobb lett volna előrébb végeznem, főleg a végén, de nincs nagy gondom ezzel. Abban bíztunk, hogy erősebbek leszünk a McLarennél, de nem így alakult, és Jensont már nem sikerült megelőzni.

A startom nem volt rossz, majd jött a 4-es kanyar, ahol korábbról nincsenek valami jó emlékeim. 2012-ben a pálya azon pontján kissé ráhoztam a frászt a csapatomra és magamra is. Most hasonló volt a helyzet, de ezúttal már nem a bajnoki címért autózhattam. Kicsit túl szélesre vettem, majd Kevin (Magnussen) is elég agresszív volt, így elvesztettem a pozíciómat.

Ezt követően keményen küzdöttem azért, hogy visszaszerezzem a helyemet és végül nagyjából sikerült is, de teljesen nem lehetek elégedett. Mint mondtam, azt gondoltuk, hogy egy kicsivel erősebbek leszünk, mint a McLaren, de ma nagyon gyorsak voltak.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Abu Dhabiban az utolsó versenyen szeretnék egy szép eredménnyel elköszönni a csapattól. Remélem, hogy erre lesz is lehetőségem. A Mercedes minden bizonnyal ott is a legjobb lesz, így a Williams határozhatja meg a végeredményt a legjobb helyeken, mivel egyre erősebbek lettek az idény során és folyamatosan ott tudnak lenni elöl.

Szóval a reális képet tekintve az első két hely nem elérhető számomra, sajnos. Ma is esőt vártunk, de nem jött meg. Abu Dhabiban még kevesebb esély lesz erre, de soha nem lehet tudni, hogy mi lesz a versenyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg nyerte a Brazil Nagydíjat a hibázó Hamilton és az eltévedt Massa előtt! Még semmi sem dőlt el
Következő cikk Hamilton nem görcsöl a hibája miatt, de tudja, ez most a győzelmébe került! Abu Dhabiban biztosra kell mennie

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország