Ricciardo felkapta a fejét a McLarenre, és nem akarta megnézni a visszajátszást

Daniel Ricciardo akár a McLarennek is versenyezhetne ebben a szezonban Lando Norris csapattársaként, de úgy döntött, hogy a Renault ajánlatát fogadja el.

Daniel Ricciardo, Renault in the paddock

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Daniel Ricciardo a 2018-as szezon ideje alatt mindent megtett azért, hogy a Mercedeshez, vagy a Ferrarihoz kerüljön, de végül nem járt sikerrel. A Red Bull nagyon marasztalta őt, ám az utolsó pillanatokban kihátrált a szerződésből, és igent mondott a Renault-nak. A McLaren hasonlóan nagy összeget kínált, de a franciákat biztosabbnak látta.

Bakuban a Renault nem úgy teljesített, mint azt elvárták volna. A csapat nagyon csalódott volt, és természetesen Ricciardo is, aki a korábbi évekhez képest is alig szerzett néhány pontot az első négy versenyen. Ez azonban nem okozhat meglepetést, mivel jól tudta, valószínűleg csak a középmezőnyben versenyezhet. Igaz, az alatta dolgozó Renault is problémásabb a vártnál, minden szempontból, de a hétvégén a Ferrarihoz hasonlóan a franciák is egy új motort vetnek be.

„Sok elemzést végeztünk el Baku után, hogy átlássuk a helyzetet. Nem voltunk könnyű helyzetben, de találtunk néhány olyan területet, amik segíthetnek megérteni azt, hogy miért is küszködtünk. Ez különösen Nicónál igaz a gumik kapcsán. Ez egy furcsa probléma volt, még akkor is, ha mindez nem új, és mások is küszködnek ezzel. Úgy gondolom, egyértelműen megértettünk pár dolgot, szóval alig várom, hogy pályára guruljunk, és megnézzük, mi a helyzet. Szerintem, ha most újra kihajtanánk a pályára Bakuban, jobb lenne a helyzet. Most azonban már Barcelonában vagyunk, és itt kell dolgoznunk. A szabadedzéseken tudni fogjuk, hogy hol tartunk, de nem várom azt, hogy hasonló legyen a helyzet, mint Bakuban.”

Daniel Ricciardo, Renault

Daniel Ricciardo, Renault

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

A Renault F1 Team a motoros frissítése mellett más fejlesztéseket is vitt Barcelonában. Ezek nagyobb elemek, amik segíthetnek abban, hogy a csapat megkezdje a felzárkózást. A hátrányuk nem jelentős, mert a középmezőny nagyon szoros.

„A többi csapathoz hasonlóan mi is hoztunk pár kisebb-nagyobb dolgot. Ilyen az első szárny, a diffúzor és a motor is. A motor oldalán azonban ez inkább most a megbízhatóságról szól, de van néhány nagy terület az autón, ami hozhat pár tizedmásodpercet.”

Ricciardo idén már nem egyszer hibázott, és a csapat sem működik tökéletesen. Ez egyértelműen egy nehéz szezon számára, ami csak most kezdődött el. Ki tudja, mi lesz a vége… Sokan azt mondják, hibázott, amikor elhagyta a Red Bullt.

„Személyes szinten nem vagyok elégedett, amikor hibázom. Ez így működik nálam, és volt egy-két hibám, valamint a dolgok is nehezebben alakultak, de még mindig sok időnk van arra, hogy fejlődjünk, és fejlesszünk. Biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk arra, amit elterveztünk, még akkor is, ha a top-csapatok más dimenzióban vannak. Egyáltalán nem vagyok hitehagyott, és ez egy nagyon szoros középmezőny. Motiváltak vagyunk, én is az vagyok, és mindent beleadok, szívvel, lélekkel… Amiből csak tudok! A csapatnál nagyon jó a légkör, és rendkívül jól érzem magam velük.”

Természetesen a bakui incidensére is kitért, amikor rátolatott Daniil Kvjat Toro Rossójára.

„Nem akartam visszanézni a felvételt… De hétfő este megtettem. Belülről ezt mindig kicsit másképpen éled meg, és amikor hibát követsz el, akkor nem akarod ezt… És talán úgy érzed, hogy mintha ez rosszabb lenne, mint amilyennek érezted. Nyilvánvalóan nem voltam boldog, de jobban éreztem magam, amikor láttam a fedélzeti kamerás képet, miközben a jobb tükörbe néztem, és a Toro Rosso ott volt a bal oldalamon.”

„Akkor ezt nem a legjobban éltem meg, nyilvánvaló, de hétfőn a haverokkal már képesek voltunk viccelődni rajta. Kedden már rendben is voltam. Gyorsan elszállt ez belőlem, de az igazság az, hogy semmit sem láttam abból a helyzetből az autóban ülve. Máskülönben nem tolatok rá. A csapat is megbocsájtott nekem, és elismertem a hibámat. Kedden már újra a főhadiszálláson voltam, és egy irányba eveztünk. Ez már mögöttem van, de akkor ideges voltam a verseny miatt. Sok minden hiányzott, és akkor még ez is… Nem akartam, hogy ez legyen, és felelősnek éreztem magam. Felelősséget kellett ezért vállalnom a csapatnál, mert nem tudtam megtenni azt, amire képes lehettem volna.”

A McLaren eddig magához képest remekül teljesít, és jelenleg a legjobb helyen állnak a középmezőnyből. Vajon mindez meglepetést jelent?

„Nem mondanám azt, hogy meglepne… Nem, mivel ők még mindig egy nagyobb csapat, sok jó szakemberrel, és remek háttérrel. Megvan a kellő tapasztalatuk ahhoz, hogy jó munkát végezzenek, és ők is felzárkózás szakaszában vannak. Lett néhány új szakemberük, szóval emiatt sem lep meg a dolog, és mindig jobb, ha nagyobb a verseny. Szeretek ellenük versenyezni, de ez mindenki másra is igaz. Azt persze nem tudom, hogy mit csináltak, vagy mit csinálnak, hogyan érték ezt el, de nem lep meg a dolog. A kihívás izgalmas, és örülök, amikor több csapat van csatában. Jó lenne, ha mindig ez lenne a győzelemérét.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy kicsit mindenhol megújul Hülkenbergék alatt a Renault
Következő cikk SZAVAZÁS: Ki nyeri az F1-es Spanyol Nagydíjat?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország