Ricciardo: „Ez három sima nap volt!”

Daniel Ricciardo „zökkenőmentesnek” értékelte a McLarennél töltött első pályán töltött napjait. Az ausztrál versenyző két etapot is az élen zárt abból a háromból, mely során autóba ült.

Ricciardo: „Ez három sima nap volt!”

Úgy tűnik, Daniel Ricciardo számára problémák nélkül telik a beilleszkedés új csapatába, a McLaren-Mercedesbe. A 31 éves versenyző a három tesztnap során összesen 172 alkalommal ért körbe a bahreini versenypályán.

Bár alapvető szabály, hogy a tesztekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a McLaren teljesítménye ígéretesnek tűnt a hétvégén. 

Még több F1 hír:

„Boldog vagyok amiatt, hogy semmilyen fennakadás nem volt a teszt során. Három sima napon vagyunk túl” – nyilatkozta Ricciardo a teszt után.

„Nagyon hálás vagyok a csapatnak az elvégzett munkáért. Nekik köszönhetően már most otthon éreztem magam. Alig várom a Bahreini Nagydíjat.”

 

A csapatfőnök Andreas Seidl osztozik Ricciardo lelkesedésében, és nagyon szoros küzdelemről beszél.

„A bahreini tesztek hasznos munkával teltek számunkra” – kezdte értékelését a német.

„A kevés tesztnap miatt a lehető legtöbbet kellett kihoznunk a rendelkezésre álló időből. Lando visszajelzéseinek köszönhetően fel tudjuk mérni, hol állunk tavalyhoz képest, míg Daniel hasznos adatokkal segítette a mérnökök munkáját.”

„A csapat itt és a gyárban is nagyszerűen teljesített, csakúgy, mint a mercedeses kollégák. Landót és Danielt is dicséret illeti az általuk elvégzett kemény munka miatt. Most az lesz a feladatunk, hogy Wokingban kielemezzük a teszt során gyűjtött adatokat.”

„Nagyon szorosnak tűnik a küzdelem. A szabályok kisebb mértékű változásának köszönhetően izgalmas szezon várhat ránk” – zárta a McLaren csapatfőnöke.

Ricciardo csapattársa, Lando Norris egy kis esélylatolgatásba is belement

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Verstappen: „Az biztos, hogy ez volt az eddigi legjobb felkészülésem”
Előző cikk

Verstappen: „Az biztos, hogy ez volt az eddigi legjobb felkészülésem”

Következő cikk

Mercedes: az adatok megmutatják, hogy nem vagyunk a Red Bull szintjén

Mercedes: az adatok megmutatják, hogy nem vagyunk a Red Bull szintjén
Hozzászólások betöltése