Forma-1 Kanadai Nagydíj

Ricciardo és Albon vicces szóváltása: „Ha még egyszer ilyet csinálsz…”

Alex Albonnak erős hétvégéje volt Kanadában, amíg Carlos Sainz balszerencsésen ki nem ütötte őt a versenyből. Vélhetően a futam előzése is az ő nevéhez fűződik, és ennek kapcsán egy rövidke, de szigorúan baráti szóváltás is kialakult Albon és Daniel Ricciardo között.

Alex Albon, Williams Racing

Alex Albon, Williams Racing

Fotót készítette: Patrick Vinet / Sutton images

A Williamsnek egyelőre kevésbé megy idén, de a kanadai aszfaltcsík alapvetően feküdt az autójuknak, és ezt Albon be is bizonyította, hiszen az időmérőn bejutott a Q3-ba, a versenyen pedig pontszerző helyen haladt, mielőtt megtörtént volna az említett baleset.

A futam korábbi szakaszában Albon azonban egy nagyon szép és vakmerő kettős előzést mutatott be Ricciardo és Esteban Ocon ellen a pálya utolsó sikánjánál, ami minden bizonnyal meg fog maradni az emberek emlékezetében.

Nos, a brit-thai pilóta nemrég a saját Instagramján tett közzé néhány képet a kanadai hétvégéről, és a következőket írta hozzá: „Dupla előzés és egy ingyen pulcsi? Köszi, Daniel Ricciardo (mindkettőt).”

Ricciardo erre aztán frappánsan és viccesen reagált: „Bármikor, haver. Mármint a ruhát. Ami az előzést illeti, ha még egyszer ilyet csinálsz, bajok lesznek” – hangzik kicsit szabadabb fordításban az RB pilótájának üzenete.

Mindez persze csak egy kis baráti szövegelés volt a két pilóta részéről, és a hétvége lezárultával igazából Ricciardo volt az, aki jobban örülhetett, hiszen ő végül a nyolcadik, vagyis pontszerző helyen tudott végezni.

Lewis Hamilton is büntetést érdemelt volna egy korábbi esetért? Helmut Marko szerint a kanadai történések fényében igen.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szabályt módosított az FIA: jöhet Andrea Kimi Antonelli bemutatkozása?
Következő cikk Max Verstappen akár már F1-es pályafutása alatt indulna Le Mans-ban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország