Ricciardo élvezte az Amerikai Nagydíjat

Óriási a csata idén a McLaren és a Ferrari között és ezt a mostani futam is jól tükrözte. Daniel Ricciardo nyilatkozott az Amerikai Nagydíj után.

Daniel Ricciardo, McLaren

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Daniel Ricciardo a hatodik helyről vághatott neki az Amerikai Nagydíjnak vasárnap, közvetlenül a két Ferrari mögött és csapattársa, Lando Norris előtt. A két McLaren dolgát megnehezítette a Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz, de végül Ricciardo jött ki győztesen a küzdelemből.

Az ausztrál a végén Leclerc mögött, de Bottas és Sainz előtt, az ötödik helyen ért célba. Csapattársa, Lando Norris csupán a nyolcadik lett, ezáltal 3,5 ponttal állnak csapat világbajnoksági ponttáblázatban a harmadik helyen, a Ferrari előtt.

„Én csak élveztem. Vannak olyan helyek, ahová az ember elmegy a világban, és szédülni kezd. Jó móka volt. Az első körben hárman voltunk egymás mellett... vad volt. Azt hiszem, a rajtnál elkaptam Carlost, aztán a 7-es kanyarban elkapott engem, majd a 17-es kanyarban vissza is előztem. Jót csatáztunk, melegem volt“ - mondta Ricciardo.

Még több F1 hír:

Ricciardo ezzel az ötödik hellyel hozott csapattársán a bajnokságban, de még így is 44 ponttal van lemaradva. „A védekezés nehezebb, mint a támadás. Néhány helyen kicsit túl szorosan fogtam és ez egy fizikai pálya. Azon vagyunk, hogy gyorsabbá tegyük az autót és le tudjuk őket győzni“ - folytatta.

Ma gyorsabbak voltak és remélhetőleg Mexikóban mi leszünk gyorsabbak. Ma egy kicsit jobban küzdöttem a végsebességgel. Egyértelműen jobb hétvégéjük volt. Voltak olyan pillanatok, amikor tudtam, hogy jobban is tudnék teljesíteni“ - zárta a McLaren pilótája.

Rally Hungary: Gryazin győzött, Mikkelsen és Hadik bajnok!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Nem tudom, mit tehettünk volna a Red Bull ellen
Következő cikk Még az FIA is megérti Alonso frusztrációját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország