Ricciardo első számú lesz? A McLaren nyilatkozatban tisztázta a kérdést...

A McLaren nemcsak új motorral vág neki a Forma-1 2021-es idényének, de pilótafelállásuk is megváltozott: Carlos Sainz helyét Daniel Ricciardo vette át, aki két év után hagyta el a Renault alakulatát. A wokingi alakulat sokat remél az ausztrál csatlakozásától, de nem részesítik előnyben csapaton belül.

Daniel Ricciardo, McLaren

Daniel Ricciardo, McLaren

McLaren F1 Team

A McLaren erősen kezdte a 2020-as esztendőt, hiszen Lando Norris révén már a szezonnyitó versenyeken remek eredményeket ért el a csapat. A lendület aztán egész évben kitartott, és köszönhetően a pilóták kiegyenlített teljesítményének, a wokingi alakulat hosszú idő után újra a dobogón találta magát a bajnoki végelszámolásban.

A 2021-es versenykonstrukciók bemutatását a McLaren kezdte, hétfőn lerántották a leplet az új autójukról, majd nem sokkal később a csapat pilótái egy forgatási nap keretein belül pályára is vitték azt. Seidl most arról nyilatkozott, hogy a versenyzőik egyenlő bánásmódban fognak részesülni a jövőben, és kitért arra is, hogy elégedett a felállásukkal.

„Nagyon erős lesz. Lando Norris már lassacskán egy McLaren-veterán. Ricciardo pedig egy olyan referenciapont lesz, amit hiányoltunk az elmúlt két évben. A múltban bebizonyította, hogy képes futamokat nyerni a megfelelő technikával. A csapatnak előre kell lépnie velük.”

Még több F1 hír:

„Amíg csapatfőnök vagyok, nincs első számú pilótánk. Ez nem szükséges, és nem is előnyös a csapat dinamikája szempontjából. Ez (első számú státusz) nem volt része a szerződéssel kapcsolatos tárgyalásoknak Ricciardóval.”

A McLaren tehát nem nevez meg csapatvezért a 2021-es esztendőre, melyben már nem a Renault erőforrásaival fognak versenyezni, hiszen visszatértek a Mercedes-motorhoz, amitől szintén nagy előrelépést remélnek.

Ricciardo: Benne vagyok a sprintfutamokban, egy feltétellel…


A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas vagy a Williams idén rózsaszínre vált?
Következő cikk Három újonc nyomás alatt – a csapatfőnök értékel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország