Ricciardo elismerte: Szingapúr után valóban eldől a jövője
Daniel Ricciardo szerint nem valószínű, hogy a Szingapúri Nagydíj lesz az utolsó versenye a Forma-1-ben – azonban elismerte, túl régóta van a bajnokságban, hogy teljesen kizárja ezt.
Daniel Ricciardo, RB F1 Team
Fotót készítette: Red Bull Content Pool
A Red Bull és az RB vezetése a hétvégi, szingapúri futam után dönt a két csapat felállásáról 2025-ben. Mivel szinte már biztosra vehető, hogy a tartalékpilóta, Liam Lawson kerül az RB-be Cunoda Júki csapattársaként, az is felmerült, hogy a csapat azonnal vált és nem a jövő év elején.
Ezzel lehullana a függöny Ricciardo Forma-1-es karrierjére, egy olyan szezon után, ahol minden jó eredményére jutott egy küszködős hétvége. Ricciardo elmondása szerint nem tud arról, hogy az RB az Amerikai Nagydíjra cserélni kívánna, de amikor a jövőjét illető találgatásokról kérdezték, teljesen kizárni sem volt hajlandó ezt a lehetőséget:
„Elsődlegesen arra számítok, hogy jövő évre lesz bejelentés, egyelőre itt tartok. Nyilván túl sok részletet nem mondhatok, de ami a szerződésemet illeti, abban ez az ablak áll, szóval én azt várom, hogy igent vagy nemet mondanak 25-re.”
„Aztán persze tudom, hogy vannak találgatások arról, hogy már idén lehet váltás, de erről nekem egyelőre nincs tudomásom, szóval a következő évre számítok. Nyilván, történtek már őrült dolgok ebben a sportágba, szóval nem fogok hencegni azzal, hogy ezt az évet még végigviszem, de ebben bízom, aztán majd meglátjuk.”
Az RB jövő heti döntése akörül foroghat, hogy Lawson szerződésében vannak-e olyan elemek, amiket aktiválni kell annak érdekében, hogy ne legyen szabadon igazolható. Arra a kérdésre, hogy az ő szerződésében van-e bármi, ami alapján Szingapúr lehet az utolsó futama, Ricciardo úgy felelt: „Nem hiszem, de nem akarok itt ügyvédestit játszani.”
„Nézzétek, én nemet mondanék, de ugyanakkor tudjuk, hogy mennek a dolgok ebben a sportban. Korábban is voltak, akiket a szezon vége előtt elküldtek, szóval ebben semmi új nem lenne. Szóval nem akarom azt mondani, hogy száz százalék és feltenném rá a házamat. Túl régóta vagyok itt ehhez.”
Ha elveszítené a helyét Lawson kedvéért, biztosan azt jelentené, hogy Ricciardo kikerülne a Forma-1-ből jövőre, elvégre más reális opciója nincs a rajtrácson. Ez pedig megnyitná a lehetőséget előtte, hogy más sorozatokban versenyezzen, amikor azonban ennek a lehetőségéről kérdezték, úgy felelt, nem ez az elsődleges opció számára:
„Még mindig félek az IndyCartól! Nézzétek, már pár éve ezt átgondoltam, amikor tudtam, hogy a 23-as szezont nem a rajtrácson kezdem. Tudom, hogy még most is él bennem a versenyszellem. Tudom, hogy még ott van bennem a tűz, de talán valami mással is ki tudom ezt elégíteni, nem tudom.”
„Meglátjuk. Kemény dió ez, már az is, hogy arról kell beszélnem, hogy itt leszek-e ebben a sportban, hogy néha esetleg harcolhassak a tizedik helyért. Talán ugyanez lesz a helyzet, hogyha más sorozatokról van szó.”
„És nem más sorozatokat akarok ekézni, bírom a NASCAR-t és a motorsport többi formáját, viszont miután megtapasztaltam a csúcsok csúcsát, valóban elég lesz nekem valami mást csinálni garancia nélkül, hogy jó leszek benne? Ez valóban megadja majd azt amit akarok? Nem tudom. Most inkább mondanék nemet, mint igent, de erre akkor akarok gondolni, ha nem a jelenlegi helyzetben leszek.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.