Ricciardo egyáltalán nem félti Vettelt

Daniel Ricciardo szerint egykori red bullos csapattársának, Sebastian Vettelnek csak egy jól elkapott hétvégére van szüksége ahhoz, hogy maga mögött tudja az idei göröngyösebb szezonját.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team in the Press Conference

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team in the Press Conference

Simon Galloway / Motorsport Images

A Ferrari a legjobban használta ki egyenesekben mutatott teljesítményét Spában és Monzában, ahol Charles Leclerc két győzelmet is összeszedett, ezzel további kérdőjeleket vetítve Sebastian Vettel köré, aki első számú pilótaként kezdte a szezont, azonban lassan szokássá váló hibái következtében az eltiltáshoz is közel került, mindössze három büntetőpontot kell összeszednie az elmúlt évben begyűjtött kilenc mellé, hogy egy versenyt ki kelljen hagynia.

Még több F1 hír:

Daniel Ricciardo, aki 2014-ben a Toro Rosso „kijárása” után már volt Vettel csapattársa, sőt, abban az évben a csapat mindhárom győzelmét megszerezte, és ezzel nagyban hozzájárult a német Ferrarihoz való távozásához, kérdésre elmondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy a négyszeres világbajnok ne másszon ki ebből a gödörből:

„Egyértelműen meg fogja tudni csinálni. Ha valaki erre tud válaszolni, az én vagyok, mivel a mostani néha eléggé a 2014-es hullámvölgyére emlékeztet. Akkor vissza tudott jönni, ha jól emlékszem, 2015-ben már a második futamot megnyerte Malajziában. Megvan a képessége arra, hogy kimásszon ebből, csak egy jó verseny kell neki.”

A Renault versenyzője szerint jobban alakulhatott volna a szezonja Vettelnek, ha a Kanadai Nagydíj győzelmét végül nem veszik el tőle. A német akkor a Ferrari idei első győzelmét szerezhette volna meg, de mivel úgy ítélték meg, egy hibája után óvatlanul tért vissza a pályára, és ezzel leszorította az aszfaltról az őt üldöző Lewis Hamiltont, végül a brit ünnepelhetett:

„Szerintem volt hatása a gyenge formájára, nem az ő nevében akarok beszélni, de Kanadában kezdődött ez az egész. Nyilván azért volt ekkora vita körülötte, mert az első győzelme lett volna idén. Ha az máshogy alakult volna, teljesen megváltoztathatta volna a következő pár futam kimenetelét. Már sosem fogjuk megtudni.”

 

Vettel eddig négyszer nyert pályafutása során Szingapúri Nagydíjat, ezzel holtversenyben állnak az élen Lewis Hamiltonnal, azonban a Ferrari versenyzőjének 2015-ben kedvezett itt utoljára a szerencse:

„Korábban mindig jól ment itt, talán ez lesz az a hétvége, amikor megfordítja a szerencséjét. Szerintem ez tipikusan olyan helyzet, amikor egy verseny alatt vissza lehet jönni a szakadék széléről. Persze ebben a sportban nagyon sok dologgal szembe kell nézni, főleg, ha a csúcson vagy, ilyenkor nem csak a tehetség számít, ott van a nyomás, hogy mi a helyzet a magánéletedben, ilyenek. De a tehetségedet nem veszíted el, szóval egyértelmű, hogy még ma is gyors, és csak arra a hétvégére vár, amikor minden összejön, és vissza tudja magát tolni az élmezőnybe. Akár most is megtörténhet ez.”


Egy régebbi felvétel a versenyautózás világából, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy adott esetben milyen káosz alakulhat ki a bokszutcában. Ritkán lát hasonlót az ember. Érdemes megnézni a Ferrarikat, hogy mit csinálnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nem biztos a Ferrari gyorsaságában Szingapúrban
Következő cikk Hamilton: Kubica volt az egyik legtehetségesebb ellenfelem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország