Ricciardo csodát tenne, és maga mögött tartaná a Red Bullokat

Daniel Ricciardo egy nagyon látványos és izgalmas futamra számít Kanadában, különösen a rajtot tekintve, amit a 4. helyről fog megkezdeni a Renault-val, közvetlen előtte a két Ferrarival és a Mercedesszel.

Daniel Ricciardo, Renault R.S.19

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Renault F1 Team ausztrál versenyzője eddig egy igen nehéz első szezont fut a franci csapattal, de már kezdi megmutatni azt, hogy miért fizetnek neki évi több mint 20 millió eurót. Nico Hülkenberg egyre kevesebb alkalommal tudja tartani vele a tempót, és ez a kanadai időmérőn is látszott.

Még több F1 hír:

„Hétvégéről hétvégére egyre jobban érzem magam az autóban. Minden egyre kényelmesebb, és ez úgy gondolom, hogy az eredményekben is látszik, de persze még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk, és volt pár szerencsétlenebb versenyhétvégénk is. A múlttal azonban már nem tudunk foglalkozni, és most csak az a fontos, hogy ezt a 4. rajthelyet sok jó pontra váltsuk, ami ugyan nem lesz könnyű a körülöttünk lévő autók miatt, de lehetséges. Meg akarjuk ragadni a lehetőséget, és így is fogunk tenni.”

„Már sorozatban a harmadik alkalommal vagyunk itt a Q3-ban, ami egy remek eredmény, hiszen a középmezőny rendkívül szoros. Mindez nemcsak az autónknak köszönhető, hanem a közös munkának is a mérnökökkel. Egyre olajozottabban működnek a dolgok, az én részemről is, ami sok jó lehetőséget hordoz magában, és igyekszem mindezt kihasználni. Azt hiszem, a mérnökök már tudják, hogy milyen autóban szeretnék ülni, és mik azok a pontok, amik fontosak számomra. Remek a kapcsolat közöttünk, és ez igaz az autóra is. Vagy jobban mondva, egyre jobb és jobb ez az autóval. Mindez bizalmat ad nekem, de még nem mondanám, hogy kitűnő. Szükségünk van még pár tizedmásodpercre, és tudjuk, hogy a Red Bull továbbra is nagyon gyors, de hosszú utat tettünk meg Melbourne óta, és nagyon szép, hogy most itt tartunk. Fokozatosan lépünk előre, és elégedett vagyok ezzel.”

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

Az utolsó 5% az, amit a legnehezebb a helyére rakni. Az utcai pályákon azonban mindig egy kicsit könnyebb kiemelkedni, mivel a versenyzők jobban előtérbe kerülnek.

„Amikor egy utcai versenypályán mész, kicsit többet érhetsz el. Persze szükséged van arra, hogy magabiztos légy a volán mögött, mert a falak közel vannak, de itt nem arról van szó, hogy a leggyorsabb autó nélkül tehetetlen vagy. Ha azonban az autódban nem érzed a bizalmat, akkor nagyon nehéz. Szóval ez a legfontosabb, és emiatt is vagyunk most olyan jók, mint Monacóban. Képesek vagyunk erre a jó eredményre, és jól játszunk a kártyákra, de bízom benne, hogy most mindezt pontokra is váltjuk.”

„Személyes szinten is sokat tanultam az elmúlt hónapokból. Sokkal közelebb állok a 100%-hoz, de soha nem akarom azt mondani, hogy mindez megvan, mert mindig ott van a lehetőség a növekedésre és a javulásra. Ha azonban visszanézek a szezon elejére, akkor sokkal jobb a helyzet. Sokat vártam magamtól, és azt reméltem, hogy már az első versenytől kezdve készen fogok állni és jól fogok menni, de ez időbe telt.”

A fő ellenfél azonban a McLaren, mely magabiztosan áll a 4. helyen a konstruktőri bajnokságban. A wokingiak helyzete Kanadában nem könnyű, mert Carlos Sainz Jr. rajtbüntetést kapott, és Lando Norris közvetlen a riválisok mögött foglal helyet.

„Még mindig figyeljük őket, mert jól kezdték az évet, és sok pontot szereztek. Most is ott voltak az autóikkal a Q3-ban. Az is segítséget jelent számukra, hogy a motorunk egyre jobb és jobb, és többet préselünk ki belőle, ami nekik is elérhető. Jó látni azt, hogy a Renault motoros autók mind ott voltak a Q3-ban.”

Daniel Ricciardo, Renault R.S.19

Daniel Ricciardo, Renault R.S.19

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

Ricciardo lát arra esélyt, hogy maga mögött tartsa a Red Bullokat, ami nem lesz könnyű, még Max Verstappent sem, aki kiesett a Q1-ben Kevin Magnussen balesete miatt, így hátulról fog indulni.

„Szerintem egyértelműen megvan a lehetőségünk arra, hogy magunk mögött tartsuk őket. Nem ismerem a számaikat a hosszú etapokat tekintve, de azt tudom, hogy mi mire vagyunk képesek. Szerintem egy jó versenyt futhatunk, ellenük is. Nem lesz könnyű, de egy jó stratégiával és gumikezeléssel ez lehetséges. A kulcs az lesz, hogy minél tovább életben tartsuk a gumikat. Ha ez sikerül, akkor ott az esély.”

„A rajtot illetően is jó érzéseim vannak. A lágy gumikkal képesek lehetünk beugrani az első háromhoz, ami látványos lenne, a nézők számára is. Biztos vagyok benne, hogy néhány kör után a közepes gumik majd elkezdenek dolgozni, és a lágy tappancsok visszaesnek. Ott kell majd igazán okosnak lennünk, és a megfelelő időben kihajtanunk a bokszba. A verseny első része igazán érdekes lehet, amit már nagyon várok. Gasly előttem a Red Bullal szintén lágyon van, de Bottas a Mercedesszel már a közepes gumikon indul. Szerintem ez egy szórakoztató rajt lesz.”

Ricciardo sok pénzt nem adott volna arra, hogy a 4. helyen fejezi be az időmérő edzést szombaton. Végül azonban sikerült a bravúr.

„Ha azt mondják nekem, hogy ott leszek a 4. helyen, akkor nem igazán hittem volna el. Nem tettem volna rá sok pénzt, hogy mindez megtörténik, pláne azok után, hogy a 2-es kanyar kijárata nem úgy sikerült, mint kellett volna. A pálya azon pontján kicsit megcsúsztam, és a Q2-es körömhöz képest már 0.1 másodperccel lassabb voltam, vagy még lassabb. És nem éreztem azt, hogy a Q2-es köröm tökéletes lett volna. Alapvetően nyugodt maradtam, és tudtam, hogy képes vagyok egy jó kört összerakni. A 2-es kanyar után a köröm már tiszta volt, és elégedett voltam vele. Tettem, amit tennem kellett, és szórakoztató is volt. Volt néhány közeli pillanatom a falakkal, de végül minden rendben ment. Az utcai pályákon közel vannak a falak, de ahelyett, hogy mindez megijesztene, csak kiabálok és nevetek egyet, aztán még jobban nyomom neki, és ismét megcsinálom. A jó eredmény eléréséhez szükséged van arra, hogy súrold a falakat és határon menj. Szerintem mindenki így van ezzel, ha a határon nyomja.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Bottas majdnem a falnak csúszott a Q3-ban…
Következő cikk Egyre gyengébb a Racing Point, Perezék nem is sejtik, miért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország