Ricciardo csak röhög a második helyén: brutálisan feljött a Red Bull

Ricciardo csak röhög a második helyén: brutálisan feljött a Red Bull

Daniel Ricciardo rendkívül boldog a második helye miatt, amihez természetesen a Ferrari asszisztálása is jócskán szükséges volt Kínában.

Adrian Newey, a legendás főtervező élete legnagyobb hibáját követte el azzal, amikor azt mondta, az idei Red Bull még a tavalyinál is gyengébb lesz a Renault erőforrása miatt.

Ehhez képest az RB12 magához képest szárnyal, és most Kínában az ausztrál sztár a második helyről várhatja a startot. Ezzel ismét egyértelművé vált, hogy a „bikák” a harmadik erőt képviselik a Mercedes és a Ferrari mögött, de egyre közelebb és közelebb kerülnek a legjobb helyekhez.

Daniel Ricciardo:

„Hogy őszinte legyek, fogalmam nincs, hogy honnan jött ez a teljesítmény… Az időmérőm nem kezdődött valami jól a Q1-ben a piros zászlókkal és az egyensúly arra adott következtetni, hogy nem leszünk harcban a jobb helyekért.”

„A Q2-ben sikerült egy kis tempót találnom és a mérnökeim állítottak a guminyomáson, valamint az első szárnyon. Ezt követően jobb lett a helyzet és egy kicsit jobban tudtam kezelni a szuper-lágy gumikat, amikből egy körön nagyon nehéz kihozni a maximumot.”

„Nagyon boldog vagyok, de nem tudom, hogy mi várhat ránk holnap. Örülnék egy dobogós helyezésnek, de nem lesz könnyű dolgunk, mivel a Ferrarik nagyon gyorsak és továbbra is a Mercedes a legjobb. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy sokat léptünk előre tavaly óta.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Cikk típusa BRÉKING