Ricciardo boldog, hogy megfogta a McLarent

Daniel Ricciardo, a Renault ausztrál versenyzője a lehető legjobb eredményt érte el a Brit Nagydíj időmérő edzésén, ami azt jelenti, hogy a 7. helyről fog indulni vasárnap Silverstone-ban.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Renault mindkét autójával ott volt a Q3-ban és a 7., valamint a 10. helyen végeztek. Daniel Ricciardo és Nico Hulkenberg közé Norris és Albon ékelődött be, ami még problémát okozhat. A McLaren másik autója Sainzzal pedig csak 13. lett, de a spanyol nagy mestere a felzárkózásnak, így a franciák semmit sem bízhatnak a véletlenre.

Még több F1 hír:

„Sikerült megfordítanunk a helyzetet, mert az időmérő edzés előtt nem úgy nézett ki, hogy ebben a pozícióban lehetek, vagy sokkal nehezebb lesz küzdeni érte. Nyilvánvalóan tegnap sem pánikoltam a helyzet miatt, vagy bármi hasonló, csak próbáltunk rájönni arra, hogy mi lehet az, amitől gyorsabbá válhatunk, Ez szinte mindig így működik, és most sincs másképp.”

„Tudtam, hogy van néhány olyan hely, amin csak dolgoznom kell, hogy összeszedjem azt a kis pluszt, amire szükségem van a jó köridőhöz. Szerintem ma képesek voltunk javítani, bár tudtam, hogy nem lesz könnyű, mert nagyon szoros a középmezőny. Mindez azt is jelenti, hogy képesek vagyunk a McLaren elé ugrani. Szerintem ennél azért bonyolultabb a helyzet, de most mi voltunk a gyorsabbak, és boldog vagyok miatta. Szerencsére ma már jól éreztem magam az autóban, a helyes irányba indultunk el, ami mindenképpen segített.”

„A csapattal folyamatosan dolgozunk, és ez a fordulat is megerősíti azt, hogy jól végezzük a munkákat. Ezzel azonban még nem ért véget a kaland, mert csak most jön a futam. Ugyanakkor sokszor csak kisebb munkákra van szükség egy-egy területen, hogy a dolgok helyreálljanak. Ehhez azonban idő kell, mert rengeteg az információ, és közben ott vannak a fejlesztések is. Franciaország előtt volt néhány jó eredményünk, majd jött a frissítés, ami kissé nehézzé tette a helyzetet. Ez azonban csak pár új ismeretlent jelentett, és nem azt, hogy amit csinálunk, az nem jó.”


Egy nagyon látványos pályabejáró a Ferrarival Silverstone-ban az F1 2019-ből

„A csapattal azon dolgoztunk, hogy működésre bírjuk a frissítést, és Ausztriában már más volt a helyzet, bár nem voltam túl elégedett. Most megint kényelmesebben érzem magam, és minden kanyarban gyors voltam. És ez az, ami a McLaren elleni csatában is kell, mert közel voltak. Ezek a kis plusz dolgok a döntőek. Nem gondolom, hogy most a pálya miatt lennénk jobbak, vagy a hőmérséklet szólt bele a játékba Ausztriában. Nem hiszem, ez csak arról szól, hogy elindultunk egy jobb irányba, ami most jó, és tartanunk kell azt. Két héttel ezelőtt talán egy kicsit túlságosan is elmerültünk ebben, és túl későn reagáltunk. Amikor péntek este nem vagy elégedett az autóddal, akkor nagyon sok minden kerül szóba, és ez nemcsak a pályára értendő, hanem odahaza a gyárban is. Rengetegen dolgoznak ezen. Mindig tanulunk valamit, és most jó az irány.”

„Vannak bizonyos fejlesztések, melyek az autón maradtak, míg mások lekerültek. Egy kicsit mindkettőről szó van. Próbáljuk megtalálni azt a konfigurációt, ami ideális, de ezek valójában mind frissítések, bármit is csinálunk. Keményen dolgozunk, hogy mindez működjön, ám ha valami nem úgy sül el, akkor vissza kell menni az alapokhoz. És ez időbe telik. A Red Bullnál is volt ilyen, szóval ez nagyon is normális. Sokat tanultam az elmúlt években, szóval tudom, hogy mit kell tennem, és hasznos eszközként nézek magam a fejlesztésekben.”

„A célom az, hogy megtartsam ezt a 7. helyet, mert a többiek előttem túl gyorsak. Legyen egy unalmas versenyem, nem érdekel, de ha csatáznom kell, akkor annak is örülni fogok. A lényeg az, hogy meglegyen ez a 7. hely, de már csak Lando (Norris) miatt sem lesz könnyű, aki eddig mindig gyors volt. Biztosan most is az lesz, akárcsak Nico, de remélhetőleg magunk mögött tudjuk tartani a McLarent, valamint a többieket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly szerint kezd kifizetődni a kemény munkájuk
Következő cikk Norris kinézte magának Ricciardót a versenyen: megvan a fő célpont!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország