Ricciardo: bizonyítottuk a Toro Rosso tempóját

Daniel Ricciardo szerint a 6. rajtpozíció nem jelent automatikusan Red Bull-szerződést, de mindenképp örül a mai eredménynek. A Toro Rosso versenyzője eddig pozitív hétvégét tudhat a háta mögött.

Egyedül Ricciardo jutott be a Q3-ba a két Toro Rosso közül, mivel csapattársa hibázott a Q2-ben. Az ausztrál természetesen örült a mai teljesítménynek.

„Ez valóban jó időmérő volt”- mondta Ricciardo a Skynak. „Sikerült javítani tegnap óta, és eddig ez a legmagasabb pozíció, amiben voltunk ezen a hétvégén. Kellemes dolog ismét jól menni az időmérőn, és szerezni egy jobb eredményt.”

Mindezt úgy, hogy kiderült, honfitársa elhagyja a Red Bullt. „Nos, ez kelt némi izgalmat a paddockban, de nem kell aggódni. Tudom, hogy még egy jó páran kérdezgetni fognak erről, de ami engem illet, egyszerűen csak élvezem, amit csinálok, és próbálok olyan gyorsan vezetni, amennyire csak lehet. Boldog vagyok, hogy ma sikerült mindent összerakni.”

„Már előtte is elég jónak tűnt a dolog. Az első két nap eddig remekül ment. Kellemes érzés, hogy megerősítést nyert a tempónk, amivel rendelkezünk”- zárta az ausztrál.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING