Ricciardo bízik magában: Nem tűntem el!

Daniel Ricciardo a kihívásokkal teli 2021-es szezon után úgy érzi, hogy nem veszítette el a hitét saját magában, és kiemelte Monzát, amikor az egész világnak üzent azzal a bizonyos rádiós bejelentkezésével.

Daniel Ricciardo, McLaren

Daniel Ricciardo, McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

Daniel Ricciardo vezetésével a McLaren 2021-ben kettős győzelmet ünnepelhetett Monzában, ami hatalmas áttörés volt a wokingi alakulatnak és az ausztrál pilótának, aki rögtön a futam után rádión jelezte a világnak, hogy nem tűnt el, még mindig képes magas szinten teljesíteni.

„Nagyra értékelem, hogy ez az üzenet eljutott azokhoz az emberekhez, akik talán azt gondolták, hogy eltűntem, vagy kifelé tartok, esetleg egy kicsit le vagyok mosva, vagy bármi más” – árulta el Ricciardo az Autosportnak adott szezonzáró interjújában.

„De mégis, elsősorban saját magamnak szólt ez az üzenet, mert voltak olyan időszakok, amikor egy kicsit elvesztettem a hitemet, és kétségbe vontam magam, hogy miért küzdök ennyit. Talán egy kicsit féltem, hogy nem hajtom annyira az autót.”

Még több F1 hír:

„Tudtam, hogy nem így van, de mégis, amikor nem mennek jól a dolgok, felbukkan néhány ilyen kérdés. Szóval a ’soha nem mentem el’ számomra is azt jelentette, hogy még mindig meg tudom csinálni, még mindig ide tartozom. És aki elfelejtette, az ne felejtse el többé.”

„Azt hiszem, a szezon második felében már jobban mentek a dolgok. Megszereztem a győzelmet, és megcsináltam mindezt, és sok mindent megerősítettem magamban. Boldog vagyok. Boldog vagyok azzal, amerre a dolgok tartanak. Nem tökéletes, de boldog vagyok.”

 

Az ausztrál pilóta számos rossz pillanatot átélt a 2021-es szezonban, de talán a Magyar Nagydíjon került a legmélyebbre, amikor is a 13 célba érkező autóból mindössze a 11. helyen haladt, amikor leintették a futamot.

„Bármennyire is levert voltam akkor, egy részem akkor boldog is volt, mert úgy voltam vele, hogy rendben, az első félév olyan volt, amilyen. Bizonyos szempontból szinte nevetséges volt. Szóval (azt gondoltam) csesszük meg, ugorjunk fel egy repülőre, és két hétig ne is törődjünk az F1-gyel.”

„Azt hiszem, mindenki másképp működik, de nekem néha szükségem van erre a menekülésre. Nem az a versenyző vagyok, aki minden este az F1-re gondolva fekszik le. Szóval tudtam, hogy ez egészséges lesz számomra.”

Ricciardo 2022-ben is a McLaren autóját terelgeti majd, azonban remek lehetősége nyílik arra, hogy felzárkózzon Norrisra, mivel az új szabályok miatt jelentős átalakuláson megy keresztül az F1, és a pilóták mind tiszta lappal kezdhetnek.

A Red Bull is készül a nehezebb 2022-es kiállásokra

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: „Kár, hogy Bottasnak mennie kell a Mercedestől”
Következő cikk Marko: ezért Verstappen a Red Bull „valaha volt legjobbja”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország