Ricciardo által még jobb mérnökök csatlakozhatnak a Renault-hoz

A francia gyártó csapata szerint Daniel Ricciardo sok szempontból jelent számukra lehetőséget a Forma-1-ben.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing and physio

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Ricciardo sokat hezitált azon, hogy végül hol versenyezzen a Forma-1 2019-es szezonjában. Az ausztrál bízott benne, hogy a Ferrari komolyan fontolóra veszi az alkalmazását, de ez végül nem történt meg, amiért a csalódottságát fejezte ki a média előtt.

Még több F1 hír:

Miután a Mercedes sem tartott igényt a szolgálataira, erősen lecsökkentek az opciói, legalábbis azok, amik igazán életképesnek tűntek. Az egyik volt a Red Bull, mely még abba is belement, hogy Ricciardo csak 1 évre hosszabbítson, míg a másik a Renault, ahol pedig továbbra sem az élmezőnyben versenyeznek. A McLaren sok pénzt kínált a tapasztalt pilótának, de Daniel a Wokingban uralkodó helyzet miatt nemet mondott.

Ricciardo úgy döntött, hogy a Renault-hoz megy: új kihívásokra vágyott, a Honda motorja nem győzte meg kellőképpen, valamint Verstappen személye is szerepet játszhatott a váltásban. És természetesen az évi 20 millió euró is csábító lehetett, amit a Renault ajánlott.

A Renault már több alkalommal elmondta, hogy Ricciardo magas fizetése nem jelent számukra gondot, és az új versenyzőjük maximálisan megérdemli ezt a teljesítménye és a tehetsége alapján. A bejelentés óta nagyobb is lett az érdeklődés a Renault iránt, gyakorlatilag minden szempontból, noha Ricciardónak még egy hivatalos megjelenése sem volt a franciákkal.

Artem Markelov, Renault Sport F1 Team R.S. 18

Artem Markelov, Renault Sport F1 Team R.S. 18

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

„Őszintén, nem vagyunk korlátozva financiális szempontból. Nincsenek korlátok a költségvetésünkben. Ami korlátoz bennünket, az az idő.” – kezdte Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezető igazgatója a Motorsport.com kérdésére.

A francia szakember hangsúlyozta, hogy a szervezet mérete határozza meg azt, hogy mennyit költhet el egy vállalat, beleértve az embereket, valamint a termelést. És ez pedig azt határozza meg, hogy mennyire nyújtózkodhat valaki a Forma1-ben. Természetesen ez függ a bevételektől, a projekt minőségétől és a befektetett energiától. A Renault az egészséges középutat szeretné megtalálni

Ricciardo top-fizetése nem feltétlen tartozik bele ebbe, de szükséges lehet ahhoz, hogy a Renault szintet lépjen és még vonzóbbá váljon a potenciális mérnökök számára. „Daniel érkezésével hirtelen mindenki érdekeltebb lett a Renault-nál.”

„Ha az elérhető pozíciókról beszélek, talán több mérnök vagy szakember lesz érdekelt abban, hogy csatlakozzon hozzánk.” – tette hozzá a francia, aki szerint Daniel egy módja annak, hogy felgyorsítsa a folyamatokat.

A Renault korábban azt hangoztatta, hogy 2020-ban már a győzelmekért akar harcolni. Ricciardo szerződtetésével változtak a tervek?

„Nem látom azt, hogy hirtelen a győzelemért vagy a bajnoki címért harcoljunk. Ez nem az, amit mondtunk neki, és ő is teljesen világos volt ezt illetően.”

Abiteboul nem aggódik a külső hangok miatt, hiszen a Renault több kritikát is kapott, elsősorban a motorfejlesztése és a hozzáállása miatt. A francia szerint így is szép utat jártak be az elmúlt években, miközben a folyamatos fejlődést helyezik előtérbe.

Ahogy az ügyvezető is fogalmazott, az idő fontos faktort játszik, többek között abban is, hogy beérjék a top-csapatokat, mert jelenleg még mindig nagy a hátrányuk hozzájuk képest. „Daniel pedig csak növelte az esélyeit annak, hogy ragaszkodjunk a tervünkhöz, mely szerint 2020-ig a győzelemért akarunk harcolni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Eltűnik a Sauber az F1-ből: Alfa Romeo Racing néven folytatja a csapat
Következő cikk Az eddigi összes Alfa Romeo a Forma-1-ben: 1950-1985

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország