Ricciardo akkor sem szereti a csapatutasítást, ha az őt segíti

A támadó felfogás segítette a Renault versenyzőjét a japán hatodik helyhez, Daniel Ricciardo szerint ugyanakkor kellett ehhez egy ritka kérés a csapat felé.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19, leads Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Mark Sutton / Motorsport Images

A Renault ritka gyenge időmérőt produkált a szuzukai vasárnapon, Daniel Ricciardo csak a 16. helyről rajtolhatott a futamon, innen küzdötte fel magát a hetedik helyre. Az időmérőn a felfüggesztéssel bajlódó ausztrál az első körben még egyetlen helyet sem tudott javítani, holott Max Verstappen megpördült előtte, ám a futamon a közepes gumikkal folyamatosan lépdelt előre a mezőnyben.

"Nagyon csalódott voltam az időmérő után. Éreztem, hogy valami nincs rendben az autóval, és ma még szelesebb is volt az idő, de azonnal tudtam, hogy valami lényeges probléma van az autóval. A hátsó felfüggesztésen kellett a srácoknak dolgozni, ami a reggeli gyengébb eredményért volt felelős. Nagyon bosszantó volt a reggel, és nem hittem, hogy a 16. helyről rajtolva a hetediken érek célba egy olyan pályán, ahol nem is könnyű előzni, de a stratégia jól működött, hogy a közepeseken kezdtünk, és aztán a lágyakon előztünk. Az is fontos volt, hogy azonnal előzzek, amint utolértem valakit, ez egyszerűen hangzik, de nem volt az. Márpedig az 1-es szektorban nem lehet sokáig követni, mert a gumik nagyon megsínylik" - jelentette ki Ricciardo, aki két, pont nélkül zárt futam után végzett ismét az első tízben.

"Ez volt a verseny kulcsa, hogy a megfelelő helyen támadtunk, okosak voltunk. Sokat segített az elég jó sebességünk az egyenesekben, ez kisegített. Jó móka volt, az egyes kanyarban kívülről előztem, és ez megadta a lehetőséget, hogy kicsit később és mélyebben fékezzek. Kicsit reménykedsz benne, hogy a belső íven lévő srác nem lök ki, de szerintem mindenki normálisan viselkedett" - mondta az ausztrál, aki körülbelül 10 körrel a vége előtt utolérte a csapattársát, Nico Hulkenberget is. A német másik stratégián versenyzett, ezért Ricciardo arra kérte a csapatot, utasítsák Hülkenberget, hogy engedje el. Ez valami olyasmi, amit Ricciardo elmondása szerint nem szeret.

Még több F1 hír:

"Láttam, hogy mindannyian fennülünk a DRS-vonaton, azt hiszem, hogy ő Stroll követte DRS-sel néhány körön át, szóval szóltam a rádión. Normális esetben nem kérek ilyesmit, de most azt mondtam, 'srácok, ha nem tud előzni, engedjetek el'. Azt mondtam, hogy én biztosan elkapom" - mesélte a jelenetről Ricciardo.

"Azt hiszem két körrel később el is engedtek, én pedig megnyugtattam őket, 'srácok, bízzatok bennem, elkapom őket, ez volt a jó döntés'. És megcsináltuk" - mondta az ausztrál, akit a hetedik helyen intettek le, ám Charles Leclerc büntetése miatt végül a hatodik helyet szerezte meg. "Nem szoktam kérni, mert az emberek sokszor szívességet várnak. De tényleg éreztem, hogy megvan a sebesség ehhez, és tudtam, hogy ha szabadon engednek, akkor meg tudom csinálni."

Az utóbbi időben a Renault versenyzőinek már az első körökben jelentős gondjai támadtak, Ricciardo azt reméli, hogy a szuzukai események lendületet adhatnak az egész csapatnak. "Ma reggel is azt gondoltam, hogy ugyanaz a sz*r, és hogy tényleg nem tudunk mit kezdeni a problémáinkkal. De végül úgy érzem, hogy olyan eredményt értünk el, amit megérdemeltünk" - mondta a francia gyári istálló pilótája. "Remélhetőleg sikerül most egy csomó pontszerzést elérni, és megpróbálhatunk minél tovább gyarapítani a csapat pontjainak a számát. Mindenki kedvéért muszáj pozitívnak maradni az év végéig."


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hatalmas ünneplésre készül Brazília: tisztelgés Senna előtt
Következő cikk Életveszélyes is lehetett volna Leclerc sérült első szárnya?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország