Ricciardo: "Akkor holnap megverjük Hamiltont!"

Daniel Ricciardo erős teljesítménnyel rukkolt elő az Orosz Nagydíj időmérő edzésén, a Q2-ben a leggyorsabb volt a mezőnyből, a harmadik szakaszban pedig az ötödik helyet szerezte meg.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Zak Mauger / Motorsport Images

Daniel Ricciardo Szocsiban a Q2-ben a leggyorsabb tudott lenni a pályán, és ha más nem, akkor ez jelzi, hogy a francia csapat felfelé halad a ranglétrán. A hétszeres futamgyőztes kinézte magának a negyedik helyet, de végül mindössze 47 ezreddel lemaradt a Racing Point versenyzőjétől, Sergio Pereztől.

Az ausztrál így nyilatkozott az edzésről utólag: „Amikor az élen látod a nevedet, úgy gondolod, na, talán ma lesz ebből valami. Persze tudtuk, hogy igazából nem lesz esélyünk az első helyre, de egy harmadik-negyedik helyet szerettünk volna.”

„A végén Perezzel nagyon szoros lett a dolog. Nem tudtam olyan jó kört menni, mint a Q2-ben, az szinte tökéletes volt, a harmadik szakaszban már nem volt ideális az autó, talán egy tizedet még kipréselhettem volna belőle, azzal a negyedik hely meglett volna, de Bottast esélytelen lett volna utolérnem.”

Még több F1 hír:

„A hétvége előtt úgy voltam vele, hogy ez nem az én pályám, egyszerűen sosem melegedtem össze ezzel a vonalvezetéssel és emiatt hagy kívánnivalót maga után az itteni eredménysorom. Most viszont már az első gyakorlástól kezdve jók voltunk és ez reményt ad a versenyhez.”

„Ha reális akarok maradni, a fő ellenfelünk holnap Perez lesz. A Formula 2-es versenyt néztem ma, aki a páratlan oldalról indul, első, harmadik, ötödik helyről, jobban tudtak rajtolni, szóval talán a rajthelyem még jobb is, mint Sergioé.”

Ricciardo figyelmét arra is felhívta egy riporter, hogy Lewis Hamilton az élen a lágy keverékeken indul, ami komoly taktikai hátrány lehet a számára, mire Ricciardo egy kacsintással csak annyit felelt: „Akkor holnap megverjük Hamiltont!”

Albon szerint is zavarba ejtő a különbség Verstappenhez képest

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Perez a 4. helye után: Örülök, hogy a Renault-k előtt vagyunk!
Következő cikk Sainz: jött a szél, az autónk pedig visszaesett a Racing Point és a Renault mögé

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország