Ricciardo: A Mercedes lehetne a legönteltebb a rajtrácson, mégsem azok

megosztás
hozzászólás
Ricciardo: A Mercedes lehetne a legönteltebb a rajtrácson, mégsem azok
Szerző:
2020. aug. 2. 10:00

Daniel Ricciardo, a Renault pilóta a Mercedes csapatának munkáját méltatta, és azt is kiemelte, hogy bár ők lehetnének a legönteltebbek a mezőnyben, mégis úgy tűnik, a német istálló a legkevésbé az.

Daniel Ricciardo 2 tizedmásodperccel megverte a csapattársát, Esteban Ocont a Brit Nagydíj időmérő edzésén, a két Renault pedig a nyolcadik és a kilencedik helyről rajtolhat el Silverstone-ban.

A kvalifikáció után Ricciardót először a változó körülményekről kérdezték, azaz mennyit változtak a körülmények péntekről szombatra, és mire számít a továbbiakban.

„Elég mások voltak a körülmények, mint tegnap. A szél erősebb volt, és az iránya is más volt. A pálya is sokkal hidegebb volt, míg tegnap meleg és gyönyörű volt az idő. Nem tudjuk, hogy holnap mi lesz. Szerintem az eső még mindig fenyeget minket kicsit, de valószínűleg a tegnapi időhöz fog jobban hasonlítani a vasárnapi idő.”

További híreink:

„Azt gondolom, hogy egy igazán forró verseny érdekes lenne a gumikopás szempontjából. Jelenleg úgy tűnik, hogy ezt jövő héten meg is kapjuk, amikor lágyabb keverékekkel fogunk versenyezni. Talán a gumistratégiás dolog is látványosabb lesz a 70. Évforduló Nagydíjon.”

A Mercedes dominanciája miatt sokan a Red Bullt és a Ferrarit hibáztatják, hogy miért nem tudják felvenni velük a versenyt. Az ausztrál pilótától megkérdezték, hogy megérti-e a rajongók reakcióját, miszerint nem a Mercedest kell hibáztatni azért, mert „túl jók”.

„Abszolút megértem. Szerintem én mindig is megemeltem előttük a kalapom, és a többieken múlik, hogy fel tudják-e venni velük a versenyt, de ehhez keményebben kell dolgozniuk vagy irányt kell váltaniuk. Amikor a téli teszteken láttam a DAS-rendszert, akkor is dicsértem őket.”

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Meglenne a lehetőségük arra, hogy ők legyenek a legönteltebbek a rajtrácson, ennek ellenére úgy érzem, hogy ők a legkevésbé önteltek. Nagyon magasra tették a lécet, és továbbra sem állnak meg, ez pedig lenyűgöző.”

„Ellenfélként persze ezt frusztráló látni, de a többiekkel együtt remélem, hogy ez csak még jobb munkára sarkallja a többi csapatot, és mindenki még mélyebbre fog ásni azért, hogy válaszokat találjon. Nem fogok hazudni, frusztráló látni, hogy ilyen teljesítményt hoznak. De nem tudunk mást tenni, mint megemelni a kalapunkat a teljesítményük előtt, hiszen kiváló munkát végeznek.”

A Mercedes pedig hamarosan bejelentheti a „szerelmi négyszög” maradását…


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Albon nem érzi a nyomást sem a csapat, sem Verstappen részéről

Előző cikk

Albon nem érzi a nyomást sem a csapat, sem Verstappen részéről

Következő cikk

A Mercedes óriásit lépett előre, a konkurencia meg a sötétben tapogatózik

A Mercedes óriásit lépett előre, a konkurencia meg a sötétben tapogatózik
Hozzászólások betöltése