Ricciardo: A Mercedes dominanciája fordulatot vehetett

Daniel Ricciardo, a Renault versenyzője arról nyilatkozott, hogy hogyan halad a Renault a nyári szünet óta, illetve arról, hogy talán a Mercedes dominanciája kisebb fordulatot vett.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Renault teljesítménye ingadozó. Mire van szüksége a csapatnak?

„Szerintem a nyári szünet óta jobbak lettünk, és a Q3-ban vagyunk minden versenyen, néha mindkét autóval. Szóval egy körön konzisztensek vagyunk különböző típusú pályákon is, viszont voltak első körös incidenseink és büntetéseink, nem ment minden simán a mi szempontunkból.”

„De egyértelműen azt érzem, hogy itt-ott fejlődünk, ezen a hétvégén például egy új első szárny fog érkezni. És egyre jobban megértjük az autót, és a nyári szünet óta szerintem még jobban értjük a kocsit.”

Még több F1 hír:

„Bárhogy is végződik ez a szezon, bármennyi ponttal végzünk, úgy érzem, erős képünk van arról, hogy milyen irányba haladjunk az autónkkal. Szóval egyértelműen optimista vagyok a 2020-as autónkat illetően.”

Hasonló a helyzet, mint a Ferrarinál, ahol a kisebb fejlesztés is nagy előrelépést jelentett?

„Igen, szerintem ez minden csapatra igaz, és emlékszem, hogy ez a Red Bullal is így volt. Az év elején nehezebb előrelépni, akkor még érzékenyebbek az autók. Úgy gondolom, a határokat feszegetjük, addig megyünk az aerodinamikával, amíg az sok nem lesz, aztán megtaláljuk a határvonalat.”

További híreink:

„Tehát a határon megyünk, és az idő előrehaladtával egyre jobban megérted, hol van az optimum. Úgy tűnik, a Ferrari megtalálta, akik a szünet óta minden pályán gyorsak tudnak lenni, és talán pillanatnyilag ők azok a csapat, amelyet mindenki le akar győzni. Talán a Mercedes 5-6 éves dominanciája kisebb fordulatot vett...”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haasnál elismerték: nem figyeltek eléggé pilótáikra
Következő cikk Így köszönte meg Yamamoto az F1-es lehetőséget (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország