Ricciardo: a McLaren nem visszalépés a karrierem szempontjából

Daniel Ricciardo a 2021-es szezont már a McLaren versenyzőjeként kezdi meg, az ausztrál pilóta szerint pedig a McLaren semmivel nem rosszabb más gyári csapatnál.

Daniel Ricciardo, McLaren

Fotót készítette: Daniel Ricciardo

Sokan megkérdőjelezték Daniel Ricciardo döntését, amikor 2018-ban bejelentette, hogy elhagyja a Red Bullt, és a Renaulthoz szerződik, és különösen furcsának tartották, hogy alig 2 szezont követően tovább is áll a gyári csapattól, hogy a Mercedes motorokra váltó McLaren pilótája legyen.

Ricciardo azonban ismét elmondta, hogy a döntést a 2019-es eredményeket figyelembe véve hozta meg, erre jegyezte meg keserűen Cyril Abiteboul, hogy ő látta a fejlődés számait a szélcsatornában, de az ausztrált ezzel a kiábrándító kezdet után már nem lehetett meggyőzni.

„Amikor Sainzot bejelentette a Ferrari, rájöttem, hogy itt az idő arra, hogy ismét kilépjek a pilótapiacra” – nyilatkozta Ricciardo a francia Auto Hebdo magazinnak. „Nem volt ez egy egyszerű döntés akkor, mert a szezon még nem kezdődött el.”

„A 2019-es szezonra alapoztam a döntésemet, az pedig egy elég nehéz én volt. Büszke vagyok arra, hogy úgy hagyom el a Renault-t, hogy egy sokkal magasabb szinten vagyunk ahhoz képest, ahol voltunk tavaly az év elején.”

Még több F1 hír:

Ricciardo annak sem látja a hátrányát, hogy teljesen gyári alakulattól ismét egy motorbeszállítóra szoruló csapathoz igazol, igaz, a McLaren más elemet nem is vásárol majd a Mercedestől, és továbbra is saját maguk készítik majd a sebességváltót és a felfüggesztéseket, ami nagyobb fokú tervezési szabadságot ad nekik.

„Az igaz, hogy a McLaren is privát csapatnak számít abból a szempontból, hogy más szállítja nekik a motort, de a csapatnak fantasztikus történelme van. Sokan beszélünk a Ferrariról és a rajongóikról, de a McLaren is ugyanúgy felkelti a szurkolókban a lángot a történelmével.”

„Az egyértelműen visszalépés lenne a karrierem szempontjából, ha elhagynék egy gyári csapatot, ha az nem a McLarenért lenne. Csak később derül ki, mire leszünk képesek együtt, de én magabiztos vagyok. A McLaren semmivel nem tekinthető alsóbbrendű csapatnak a gyártókkal szemben.”

Ricciardo végül azt is hozzátette, hogy szerinte a 2021-es szezon is a koronavírus jegyében kezdődik majd, ugyanazokkal a protokollokkal, mint tavaly: „Szerintem ugyanolyan lesz a helyzet, de az számít igazán, hogy az F1 megmutatta, képes megvédeni az itt dolgozókat úgy, hogy a szurkolók így is fantasztikus versenyzést láthatnak.”

Wolff ismét cáfolta az összeesküvés elméleteket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Haas és az Alfa Romeo „nem számít semmi különlegesre” az új Ferrari motorral kapcsolatban
Következő cikk Sainzot bosszantották a kétkedő vélemények

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország