Ricciardo: A magasan fekvő pálya kihívást jelent, de...
Daniel Ricciardo kijelentette, hogy az autóban ülve nem igazán érzi a magaslati levegő okozta kihívásokat, ám később a regeneráció hosszabb ideig tart.
Az USA Nagydíjon idén már másodszor visszatérő Daniel Ricciardo feltüzelve várja a mexikói hétvégét, ám nem lesz könnyű helyzetben a nem is olyan régen csuklótörést szenvedő ausztrál pilóta, hiszen a magasan fekvő pálya komoly kihívásokat tartogat a pilótáknak.
A 2240 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Mexikóváros mind fizikálisan, mind a technikai oldalról komoly felkészülést igényel a csapatoknak. Ebben a magasságban ugyanis a levegő ritkábbnak számít, az autók ennek megfelelően egy módosított hátsó szárnnyal vágnak neki a hétvégének.
„Az autóban nem érzem annyira másnak a helyzetet, talán azért, mert ülünk, és talán az izmok, amiket használunk, nem pörgetik fel annyira a pulzusszámot” – jelentette ki a magaslat okozta kihívásokat taglalva Ricciardo a médiának.
„Úgy emlékszem, hogy az itteni versenyek nem voltak sokkal fizikálisabbak, viszont alvás közben határozottan érzem (az igénybevételt)” – folytatta az ausztrál, aki újra teljes értékű edzésprogramot végezhet a sérülése rehabilitációja után.
„Amikor reggel felébredek, egy kicsit úgy érzem, mintha egy kicsit nehezebb lenne lélegezni, mintha valaki egy párnát tett volna az arcodra, szóval meggyőződöm róla, hogy jól bezártam a szobámat” – tette hozzá nevetve az ausztrál.
A múlt hétvégén pont nélkül maradt AlphaTauri-pilóta szerint fontos lenne az akklimatizáció, ám a Forma-1 gyorsasága miatt erre itt nincs lehetőség.
„Nincs meg az a luxus, hogy három héttel előre kijöjjünk ide, és felkészüljünk a magasságra, úgyhogy egyszerűen csak alkalmazkodni kell. Ahogy mondtam, az autóban nem túl rossz. Mintha egy maratonfutásra jönnénk ide, akkor biztosan másképp kellene felkészülnünk.”
Eközben a MotoGP-ben is zajlik az élet, hiszen Thaiföldön az a Jorge Martin volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, akinek nagy szüksége lenne egy kiugró eredményre a bajnoki küzdelemhez.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.