Forma-1 Amerikai Nagydíj

Ricciardo: a kezem „nem lehet kifogás”, ez „borzalmas” visszatérés volt

Az AlphaTauri versenyzője, Daniel Ricciardo elmondta, hogy a sérüléséből való felépülést nem hozhatja fel kifogásnak azért, hogy a Forma–1-es Amerikai Nagydíja ennyire rosszul sikerült.

Daniel Ricciardo, AlphaTauri

Ricciardo utolsóként ért célba Austinban azok közül, akik be tudták fejezni a versenyt, ez pedig a 17. helyet jelentette számára. Később aztán nyert két helyet Lewis Hamilton és Charles Leclerc kizárásával, de ennek már semmi jelentősége nem volt az ő esetében.

Ez volt az ausztrál első futama azok után, hogy a zandvoorti kéztörése miatt öt nagydíjat ki kellett hagynia, és ugyan a három nap során voltak biztató jelek, összességében mégis csalódást keltően alakultak dolgok. Ricciardo pedig elsősorban a fittségére vezette vissza a dolgokat, nem pedig a kéztörésére.

„Valójában a szombati sprint után talán rosszabbul éreztem magam, szóval az egyfajta jó bemelegítés volt. Vannak pozitívumok. A kezem viszont nem lehet kifogás. Azzal nem voltak problémák, ahogyan a visszatérés időzítésével sem. Fizikálisan viszont egyértelműen kemény verseny volt. Ettől még rendben voltam, de az autóm sérülése lassított minket.”

Ricciardo utolsó etapját nagymértékben rontotta, hogy áthajtott valamilyen törmeléken, ami miatt megsérült az egyik fékhűtőnyílása, és így aerodinamikai leszorítóerőt és egyensúlyt veszített. Ennek következtében egy ponton fel is akarta adni a futamot. A nyolcszoros győztes emellett az első kerékcseréjének időzítésével sem volt elégedett, mert forgalomba hozták őt vissza.

„Sajnos megsérült az autóm. Mondtam is a srácoknak, hogy sajnálom, de nem tudok ennél többet. Emiatt eléggé borzalmas versenyünk volt. A legjobb esetben top 10-es autó vagyunk, de ha sérülést szenvedünk, akkor esélyünk sincs a pontszerzésre. Mondjuk úgy, hogy a napunk nagyobbik része balszerencsés volt.”

Ricciardo most annak örül, hogy a következő két hétvégén is futamot rendeznek, mert így hamarabb vissza tud majd rázódni az F1-es formába, és szerinte legközelebb már versenykörülmények között is jobban tud majd teljesíteni.

A Ferrari szokásához híven ismét magyarázkodni kényszerült Charles Leclerc elrontott stratégiája miatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin tudta, mire vállalkozik, amikor fejlesztéseket hoztak az austini sprinthétvégére
Következő cikk Sürgős változást akar látni ezen a területen a Mercedes

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország