Ricciardo: a farkasok közé vetettek az F1-es debütálásomkor

10 év telt el azóta, hogy először állt fel az F1-es rajtrácsra, Daniel Ricciardo pedig most megosztotta, hogy hogyan érezte magát a debütálásakor, és tanácsot is adott fiatalabb önmagának.

Ricciardo: a farkasok közé vetettek az F1-es debütálásomkor

Ricciardo visszaemlékezett a Forma–1-es bemutatkozására, melynek kapcsán elismerte, hogy azt sem tudta, mit csinál, mivel csak egyetlen héttel előtte értesítették őt, hogy jönni kéne.

Az ausztrál először a 2011-es Brit Nagydíjon indulhatott el, mindössze 21 évesen. Visszagondolva arra a helyzetre, Ricciardo most azt mondaná korábbi önmagának, hogy legyen nyugodtabb, mert úgy érzi, hogy akkor túlságosan is megpróbált felkészülni az első nagydíjára.

Még több F1 hír:

„Emlékszem az első versenyemre Silverstone-ban, és arra, hogy túl sokat akartam egyszerre. Őszintén szólva viszont a farkasok közé vetettek, mert csak egy héttel korábban szóltak, hogy rajthoz fogok állni. Teljesen kikészítettem magam, mert túl sok mindent próbáltam csinálni” – mesélte egy mclarenes interjúban.

„Nem volt hibátlan a felkészülés. Csak bizonyos számú óra van egy napban, én pedig annyi információt igyekeztem befogadni, amennyit csak tudtam. Próbáltam hős lenni, miközben csak az alapokat kellett volna helyesen megcsinálni.”

Ricciardo azt is elismerte, hogy nem állt még készen arra, hogy olyan bajnokok ellen versenyezzen, mint Fernando Alonso vagy Michael Schumacher. „Szerintem eléggé túlterhelt voltam az egésztől. Már fiatal korom óta figyeltem az F1-et, de amikor bekerültem, mentálisan nem álltam készen” – ismerte el.

 

„Arra vágysz, hogy eljuss oda, ezért mindent annak szentelsz alá, majd pedig ott vagy a rajtrácson Michael Schumacher és Fernando Alonso mellett, akiknek a kerék a kerék elleni csatáit néztem gyerekként, majd pedig hirtelen már ellenük kell menned.”

„Tényleg azt mondanám a fiatalabb önmagamnak, hogy relaxáljon kicsit, mivel mindenki ugyanonnan indult, ahonnan te is, és ugyanolyan érzések kavarogtak bennük is. Próbáld meg kiélvezni, amennyire csak lehet, ne stresszeld túl magad.”

„A harmadik futamomra már felépítettem egy kis magabiztosságot, és elkezdtem elhinni, hogy az F1-be tartozom, de azon az első két nagydíjon még meg voltam rettenve.” Ricciardo a HRT-vel mutatkozhatott be, majd 2012-ben már a Toro Rossónál volt, ahonnan pedig a Red Bullhoz vezetett az útja 2014-ben, majd jött a Renault, idéntől pedig a McLarent erősíti már.

A McLaren akár a második erő is lehet a Red Bull mögött?

megosztás
hozzászólás
„Ja, amúgy jövő héten a Red Bullnál fogsz vezetni”

Előző cikk

„Ja, amúgy jövő héten a Red Bullnál fogsz vezetni”

Következő cikk

Mick „nagyon hasonlít” Michaelre, mondják a Haasnal dolgozó korábbi ferrarisok

Mick „nagyon hasonlít” Michaelre, mondják a Haasnal dolgozó korábbi ferrarisok
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Csapatok McLaren
Szerző Egri Dávid