Ricciardo a dobogója után már arról beszélt, milyen tetkója lesz Abiteboulnak

A Renault pilótája, Daniel Ricciardo a harmadik helyen ért célba a nürburgringi versenyen, így a 2018-as Monacói Nagydíj óta először állhatott dobogóra. Az ausztrál arról is beszélt, milyen tetoválást fog választani a csapatfőnök Cyril Abiteboulnak.

Ricciardo a dobogója után már arról beszélt, milyen tetkója lesz Abiteboulnak

Daniel Ricciardo az Eifel Nagydíjon a hatodik helyről rajtolva végül a harmadik helyen ért célba, ezzel megszerezte az első dobogós helyezését a Renault csapatával. A francia istállótól a szezon végén távozó ausztrál nagyon boldogan ünnepelt a csapatával a leintést követően.

Korábban már négyszer a negyedik helyen tudott végezni a Renault-val, a hőn áhított pódiumig viszont a 32. renault-s versenyéig kellett várnia. Az ausztrál versenyző utoljára a 2018-as Monacói Nagydíjon állhatott dobogóra, akkor viszont nyerni tudott.

Természetesen Ricciardo a verseny utáni interjú közben is vidám volt:

Még több F1 hír:

„Nos, egy ideje nem tudtam dobogóra állni, ez az eredmény pedig olyan érzés, mintha az első dobogómat szereztem volna meg. Szerintem körülbelül 2,5 éve nem álltam dobogón, most pedig még nagyon friss az érzés, nagyon boldog vagyok.”

„Rendkívül boldog vagyok, és őszintén, jó látni a csapattagokat, nagyon sok ideje várunk erre, most pedig mindenkinek fel kell dolgoznia a dobogót.”

Mint ismeretes, Daniel Ricciardo fogadott a csapatfőnök Cyril Abiteboullal, hogy ha dobogót szerez, Abiteboul egy tetoválást csináltat. A leintés után arról is megkérdezték az ausztrált, hogy igaz-e a megállapodás híre.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Igen, tényleg igaz, hogy ebben állapodtunk meg. Most kicsit gondolkoznunk kell, de valószínűleg a tetkónak köze lesz hozzám és a német ízhez” is, hiszen itt szereztük meg a dobogót. Lesz rajta valami tradicionális német dolog is.” – mondta Ricciardo.

A 31 éves versenyző ezzel az eredménnyel feljött az egyéni világbajnokság negyedik helyére, az ötödik Perezhez képest 10, a hatodik Norrishoz képest 13 pontos előnnyel rendelkezik a Renault pilótája.

Újabb győztes a MotoGP-ben, Marquez a dobogón…


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

megosztás
hozzászólás
Bottasnak a legrosszabbkor jött a motorhiba
Előző cikk

Bottasnak a legrosszabbkor jött a motorhiba

Következő cikk

Hamilton nem gondolta volna, hogy valaha Schumacher közelébe érhet

Hamilton nem gondolta volna, hogy valaha Schumacher közelébe érhet
Hozzászólások betöltése