BRÉKING

Rendkívül megbízható a Mercedes motorja: a Lotus csak egy egységet használt el a teszteken

A Lotus F1 Team is megerősíti azt, amit a többi ügyfél szintén megtapasztalt: mindössze egyetlen V6-os hibridet használtak el a három teszt alatt. Nick Chester technikai vezető elmondta, mennyiben könnyíti meg az életüket az új beszállító.

Ahogy arra számítani lehetett és Enstone-ban is elvárták, az E23 Hybrid köszönőviszonyban sincs elődjével. Igaz, az utolsó tesztnapon egy baleset rontotta az összképet, amikor Maldonado fékhiba miatt falnak csapta az autót, ennek ellenére a mérleg pozitív marad.

"Ez az év sokkal jobban fest, az erőforrás nagy előrelépés"- kezdte Chester a csapat által kiadott interjúban. "A kaszni is előrelépés, a versenyzők sokkal többet tudnak kihozni belőle, könnyebb határon vezetni, miközben kiszámíthatóbb. Arra is fordítottunk némi időt, hogy feltérképezzük a felfüggesztés geometriáját - mindez nagy hatással van az autó egyensúlyára a lassú kanyarok közepén. Egyben kevésbé érzékennyé tesszük az autót, így könnyebb kihozni belőle a teljesítményt."

Majd jött a Mercedes motorja és egy fontos adalék. "Az erőforrás komoly teljesítménnyel bír, ez igaz a reakciójára is, és rendkívül megbízható, mivel csak egyet használtuk el a teszteken"- mondta a szakember. "Jó az installálása, ami előnyt jelent olyan téren is, hogy miként alakítjuk ki a hűtést."

&feature=youtu.be&t=26m49s

"A motor reakciója is jelentős szerepet kap a csúcsteljesítménye mellett, és rájöttünk, hogy a vezérlőrendszerek hangolása is könnyebbé vált a nagyon jól reagáló erőforrással. Nem gondolom, hogy a hozzáállásunk változott volna, mivel mindig az a cél, hogy javítsunk az autón, jobbá tegyük azt"- folytatta Chester.

"A motor installálása egy olyan terület, amin nem vállaltunk sok kockázatot. Meglehetősen kényelmesen akartuk érezni magunkat a hűtéssel kapcsolatban, elég konzervatívak voltunk ezen a téren Melbourne előtt. Az autó többi része hozza a szokásos hozzáállást, feszegetjük a határokat, miközben próbálunk fejlődni. Kihívást jelentett beépíteni a motort, mivel az autó hátulja meglehetősen más - sokat kellett dolgozni, hogy sima legyen az installálás"- mondta a Lotus technikai vezetője, hozzátéve, hogy egyszerűsítettek a hűtésen.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosbergben csak van egy kis finn vér…
Következő cikk Alonso egészséges, mégsem lesz ott Melbourne-ben: mi váltotta ki az agyrázkódást?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország