BRÉKING

Rendkívül kellemetlen: a McLaren a születésnapján adta ki Magnussen útját

Kevin Magnussen elárulta, a születésnapján kellett megtudnia, hogy nincs jövője a McLarennél, így az év végén biztosan távozik.

A dán pilóta tavaly mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Az újonc rögtön egy dobogós helyezéssel nyitott, majd egy nagy visszaesés következett számára a McLaren volánja mögött.

A csapat gyakorlatilag kifacsarta őt, akárcsak tették azt Sergio Pérezzel, aki szintén egy év után volt kénytelen átadni a helyét. A mexikói versenyző a Force Indiához menekült, míg Magnussen abban a reményben maradt Wokingban, mint teszt-és tartalékpilóta, hogy 2016-ban visszatérhet a rajtrácsra.

Jenson Button helyét végül megerősítették 2016-ra, miközben tegnap már arról cikkeztek, hogy a McLaren kiadta az útját a dánnak. Kevin ezt most meg is erősítette a motorsport.com kérdésére.

„Igen, igaz a hír! Egy ideje már vártam arra, hogy döntsenek a folytatásról. Néhány napig semmi hírt nem hallottam erről, majd egy hét után láttam egy e-mailt, amit Ron Dennis személyi asszisztensétől kaptam. Sejtettem, hogy mi lesz benne. Egy rövid bekezdésben elmondták nekem, hogy semmilyen jövőm nincs náluk. És ez az e-mail valóban a születésnapon futott be.”

Vajon csalódott amiatt, hogy egy e-mail-ben kellett mindezt megtudnia, és azon a bizonyos napon?

„Oh, nem bánom. Ez is csak egy részlet a történetben, nem? Nincs szükség arra, hogy felhajtást csináljunk ebből. Valami hasonlót vártam, miután már korábban világossá tettem, hogy jövőre biztosan versenyezni akarok, és a McLarennél mindkét pilótának kontraktusa van 2016-ra. Az egyetlen esély az, ha az egyikük visszavonul, vagy valami hasonló, de ez valószínűleg nem most fog megtörténni, így elég valószínű volt számomra, hogy nem lesz helyem a McLarennél.”

„Jó és rossz dolgokat is megéltem a McLarennél. 2010-ben csatlakoztam a fiatal versenyzői programjukhoz és természetesen rendkívül izgatott voltam, hogy a McLaren családjának a tagja lehettem. Martin Whitmarsh nagy segítséget jelentett számomra az első napokban, és az évek során sok jó kapcsolatom alakult ki az ottani arcokkal. Az emberek többsége a McLarennél jó, sőt! Túl sok ilyen név van, de a McLaren orvosát, Aki Hintsát mindenképpen szeretném kiemelni, aki sokat segített nekem, különösen az első napokban. Mint bizonyára tudják, ebben a pillanatban a rák ellen harcol. Ő egy nagyszerű ember, és csak jót kívánhatok neki.”

A karrierje pedig milyen szépen indult a McLarennél…

„Igen, az egy jó nap volt. Nyerni csak akkor tudtam volna, ha Rosberggel és Hamiltonnal is történik valami. De igen, ez is egy jó kezdés volt, hiszen második lettem. Azt mondták, 18 éve ez volt a legjobb debütálás a Forma-1-ben, amikor is Jacques Villeneuve második lett a Williamsszel Melbourne-ben, még 1996-ban. Szóval nem volt ez egy túl rossz bemutatkozás. Ausztrália után is volt pár jó eredményem. A Q3-ba 19 alkalomból 16x tudtam bejutni, ami szintén nem rossz egy újonctól egy nem éppen zseniális autóval. Plusz a legtöbb alkalommal ott voltam a pontszerzők között.”

„Soha nem lehetsz teljesen elégedett, és mindig én voltam a legnagyobb kritikusa saját magamnak, hiszen a győzelem az, ami igazán számít. Bíztam benne, hogy 2015-re megtarthatom a helyemet, aztán ez az egész elhúzódott, majd úgy döntöttek, hogy pályán kívül maradok. Teljesen kibuktam ettől és nem is volt jó karácsonyom.”

Magnussen számára ez továbbra sem könnyű…

„Nyilván elég idegesítő számomra, hiszen 6 éves korom óta versenyzem. A versenyzés az, amit csinálok! Ez az életem! Hogy őszinte legyek, sokat küszködtem, különösen az elején, de aztán fokozatosan összeszedtem magam és elkezdtem elmélyülni a mérnöki dolgokban a versenyeket illetően a McLaren bázisán. Sokat tanultam, főleg a technikai területen, és még mindig ez a legfontosabb szempont a Forma-1-ben ahhoz, hogy egy pilóta sikeres legyen ezekben az időkben. De nyilvánvalóan szívesebben versenyeznék.”

//

A Mercedes 28 autót akar a Forma-1-ben! Hajrá.... fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. október 16.

Jenson Button, mint csapattárs.

„Jenson egy jó srác, aki barát is. Nagyon szép volt tőle, amiket rólam mondott. Ő egy nagyszerű csapattárs és sokkal gyorsabb annál, mint a legtöbb ember gondolná. Az emberek hajlamosak csak egy nyugodt pilótaként tekinteni rá, és ez igaz is, de ő gyors! Minden ízében van olyan jó, mint Fernando, amire nem sok ember számíthatott a szezon előtt. Ez engem azonban nem lepett meg, kicsit sem.”

Magnussen hozzátette, számos izgalmas lehetőség áll most előtte, de versenyezni akar és nem mondott le arról, hogy visszatérjen a Forma-1-be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mit csinál a Renault a Forma-1-ben? Még mindig 12 zsetont tartogatnak...
Következő cikk Vettel úgy érzi a Ferrari idei sikerének kulcsa a csapatban uralkodó hangulat!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország