Rendben volt a McLaren napja: csak egy kisebb gikszer volt Buttonnál

Jenson Button alapvetően elégedett az MP4-28-cal, de Sergio Péreznek még dolgoznia kell a legjobb beállításon.

Jenson Button:

„Úgy gondolom, a délutáni edzésünk valamivel reprezentatívabb volt a tempónkat illetően. Sikerült elég sok kilométert megtenni, és annak ellenére, hogy nem tudtam kihozni a legjobbat a szuperlágy abroncsokból a leggyorsabb körömben, szerintem elkezdtük megérteni ennek a guminak a karakterisztikáját – és elég jól sikerült. Ami a teljesítményt illeti, szerintem valamivel közelebb lehetünk a Lotushoz, mint az utóbbi futamokon voltunk – de nézzük meg, mit hoz a holnap. A pálya nagyon trükkös volt, különösen a hétvége elején; nem gondolom, hogy rajtunk kívül más is használná, így mindig csúszik az első edzésen. A második edzésen a szerelőimnek meg kellett javítania a kapcsolót, mellyel a fékerőt szabályozom – magától állítódott fékezés alatt, szóval rögzíteni kellett. Ez nagyon minimális hatással volt az edzésemre.”

Sergio Pérez:

„Mindent teljesítettünk, ami a listánkon volt mára – beleértve a hasznos köröket sok üzemanyaggal, ami nagyon fontos. Még mindig nagyon sok munka áll előttünk, hogy optimalizáljuk az autó beállítását közepes keveréken és sok üzemanyaggal. Azon is dolgozni kell, hogy a szuperlágy maximálisan teljesítsen kevés üzemanyag mellett, így egyensúlyozni kell majd – ennek ellenére várjuk a folytatást. Összességében szerintem hasonló helyzetben vagyunk, mint Szingapúrba voltunk: ha pontot tudunk szerezni, az egy jó eredmény lesz számunkra.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING